Nagyító alatt: Pattaya

Hivatalos leírás: Francky és Kimo arról álmodnak, hogy egyszer otthagyják unalmas városukat, és a sokkal menőbb tengerparti városba, a thaiföld-i Pattayába költöznek. A nagy kérdés, hogy hogyan lehet minél olcsóbban eljutni oda. Egy őrült ötlettől vezérelve liliputi szomszédjukat benevezik a Törpe Thai Boksz világbajnokságra. Azonban ami ezután következik arra a legvadabb álmaikban sem gondoltak…

Megvalósítás: A francia vígjátékok éppolyanok mint bármely más országé. Vannak köztük jók, rosszak és egészen rosszak is. Na ez a testnedvektől túlfűtött borzalom pont ilyen. Egy film lehet jó akkor is, ha a története érdekes, a látványa kellemes, vagy csak egyszerűen jók a színészei. Ez a produkció minden téren megbukik. A történet leginkább egy Kickboxer kikacsintás akarna lenni, miközben több más filmet megemlítenének útközben. Ez a része még működhetne is, ha nem akarná túl komolyan venni magát. Ami egy kvázi paródiában eléggé rossz ötlet. A forgatókönyv nem, hogy nem érdekes, de egyszerűen unalmas, vontatott, akár csak a rendezés. Az események olyan lassan vándorolnak és olyan logikátlanul vannak felépítve, hogy a szórakozásnak teljesen lőttek.

Már ha amúgy lehetne szórakozni, de ezek a szituációk, ezek poénok és ezek az emberek olyan obszcénak, hogy remény sincsen rá. Két főszereplőnkkel egy pillanatig nem tudunk együtt érezni. Hiába lenne itt egy apa-fia konfliktus, vagy egy nehéz szakítás utáni vágyakozás az elvesztett nő iránt, egész egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ezek az emberek megérdemlik a happy endet. Önző emberek ők, akik kihasználnak egy kedves és kissé visszahúzódó törpét, akinek még a nevét sem akarják megtanulni. És aki ennek ellenére a barátjuk lesz teljesen érthetetlen módon. Jó mondhatnánk, ez egy vígjáték, ne törődjek a logikával és hasonló dolgokkal. Ezzel még egyet is értenék, de egy minimális alapnak akkor is kellene lennie, valaminek ami miatt megérteném, hogy ezek a szereplők, miért úgy viszonyulnak egymáshoz ahogy. De ilyen nincs, semmi, nyista.

Arról nem is beszélve, hogy a pisi-kaki poén már rég kiment a divatból – amúgy szerintem ez sosem volt vicces. A humort mint olyat teljesen mellőzi a film. Azon kellene nevetnünk, hogy káromkodnak a karakterek, hogy töke van a menyasszonynak, hogy szegény orangutánt valószínűleg megrontották, hogy befosott az egyik fickó, hogy a törpék egymást ölik, hogy a nagyon kövér nő ráveti magát a vézna srácra, stb? Ebben a filmben nem volt egyetlen épkézláb poén sem. És nem azért mondom mert egy entellektüel vagyok és nem értem a viccet. Nem. Én is nevettem a Dumb és Dumberen, az Amerikai Pite filmeken és más társain. Tudom milyen a jó vígjáték és ez nem az, nagyon nem, úgyis fogalmazhatnék, hogy szar.

Szóval összegezném. Unalmas, undorító, kicsit sem vicces és ötlettelen. Egy igazi hulladék, ami nem tudom, hogyan kerülhetett a mozikba. Tisztelet a készítőknek a munkájukért, de az a film akkor is egy nagy rakás fos.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s