Nagyító alatt: Avengers: Endgame

Bárki aki követte a Vasemberel megindult MCU történetfolyamot az tudja, hogy ez a film mindenképpen mérföldkőnek számít, akár még filmtörténeti szempontból is. Hiszen egy ennyire összefonódó cselekménnyel rendelkező mozifilmsorozat egészen egyedülálló a mozgókép története során. Kevin Feige egész egyszerűen csodát tett. Nem csak azt érte el, hogy a Marvel túlélje, de a csúcsra is vitte a Marvel Studiost, milliárdos nyereséggel. És ezzel együtt a képregény rajongók is végre megkapták azt amiről egészen addíg álmodtak, sokkal több és jobb adaptációt a kedvenc hőseikkel a főszerepben. Mára az egész annyira kinőtte magát, hogy a stúdió nem fél kísérletezni a széles körben kevésbé ismert karakterekkel is. Ez a folyamat annyira rányomta a bélyegét Hollywoodra, hogy az örökre megváltozott. Még a legelszántabb utálkozóknak is el kell ismerni ezeket az eredményeket, hiszen semelyik másik studió nem tudta azóta sem megismételni ezt a sikert. A DCU behalt Snyder távozásával, az Universal ami rebootolni akarta az ősrégi szörnyfilmjeit, pedig a Dark Universe-el bukott nagyot, hála az új Mumiának. A legközelebb talán James Wan horrorfilmes világa jutott, ami úgy tudott folyamatosan bővülni, hogy közben csak sikeres produkciókat termelt ki magából, ráadásul minimiláis büdzséből és akárcsak a Feige, Wan sem fél új dolgokat kipróbálni.

Aki látta a Végtelen háborút, az majd egy évet várt. A lezárásra, hogy pontot tegyenek az Infinity saga végére és, hogy kiderüljön végre, hogy melyik hőstől kell búcsút venni örökre. Mivel több kulcsszereplő szerződése is lejárt a Végjátékkal, így nem volt meglepő ami bekövetkezett, de azért több igencsak nem várt fordulatot is tartalmazott a film, amiket spoiler híján el sem lehet mesélni. Maga a trailer is csak a film első 20-30 percéből mutatott dolgokat, hogy a nézőt a legnagyobb sokk érje, akár jó, akár rossz értelemben. Mert sokk az volt. Nem véletlenül mondták a külföldi kritikák már az elejétől, hogy készítsük be a papírzsepit. Eddig ez volt a legérzelemdúsabb rész az összes közül. Elesett hősők, drámai pillanatok és mindenki sebezhető, a csettintés utóhatásaként egyes szereplők drámai változáson estek át, amit nem olyan könnyű elfogadni, jól lehet értjük miért történt így.

A történet most az eredeti Bosszúállókra helyezi a hangsúlyt, de azért itt van még Scott Lang és Nebula is, akik mindenből ugyanúgy kiveszik a részüket, sőt Nebula többszörösen is, talán most tudtam igazán megkedvelni a karakterét elöször. A módszer, amivel vissza akarják hozni elporladt társaikat nem annyira meglepő, viszont szórakoztató – főleg mivel vagy ezer dologba bele lehetne kötni. Innen olyan szinten összekuszálják a dolgokat, hogy muszáj mindenre figyelni, különben elveszítjük a fonalat. De szerencsénkre olyan jól megírták a forgatókönyvet, olyan jó volt a rendezés és annyira jó volt a színészi játék, hogy a három óra még az üresjáratokkal együtt is éppolyan hamar elillan, mint a hamu a szélben.

A Végjáték alakításilag talán a legerősebb az összes közül. Robert Downey Jr. és Chris Evans játéka zseniáis volt, Chris Hemsworth-ot imádtam és bár vicces volt, sokkal több tragédia érződött rajta mint a többieken. Jeremy Renner és Scarlet Johannson párosa megkapta a megérdemelt játékidejét a Bosszúállók első része óta, most már csak arra lennék kiváncsi, hogy mi a fene történt Budapesten. Professor Hulknak nagyon örültem, várom mi lesz Mark Ruffaloval a jövőben.  Felsorolni is nehéz lenne azt a karaktermennyiséget, amivel találkoztam a játékidő alatt. A fanservice nem csak az ismerős eseményekben és utalásokban merült ki, hanem több régen látott, vagy már halott szereplő újbóli felbukkanásában is. Sok helyen írták, hogy ezzel a filmmel az a baj, hogy leginkább a rajongókat szolgálja ki, de könyörgöm ennél nagyobb hülyeséget nem is irhatnának róla, hiszen egy több évtizeden átívelő cselekményfolyamról beszélünk, ami 22 filmen keresztül lett elmesélve. Ki a bánat nézné meg a lezárást, ha nem egy rajongó, aki végig követte az eseményeket. Ha csak egy rész kimarad máris nem tudni, hogy ez vagy az kicsoda, vagy épp miért teszi azt amit és miért ott ahol.

A Russo testvérek eddíg is képesek voltak olyan csatákat produkálni, amitől képes voltam hídba lemenni, de most minden tekintetben túlteljesítettek. Már a Polgárháborúban is eszméletlenül király volt a reptéri harc, annak ellenére, hogy minimális volt a létszám mindkét oldalon. A végtelen háborúban már sokkal de sokkal izgalmasabbak voltak a boss fightok főleg, hogy kétfronton is zajlottak, az első Thanos szülőbolygóján, a másik pedig Wakandában. Azt hittem ezt nem nagyon lehet űberelni, de mégis sikerült és nem csak azért mert Marvel Kapitány önmagában erősebb volt mindenkinél, hanem mert olyan jól osztották be a különböző harcokat. Most Thanos nem volt annyira mély karakter mint a Végtelen háborúban, viszont kesztyű nélkül is levert mindenkit, ami mondjuk vicces mivel Thornál már ott volt a Vihartörő és a “pörölye” is – ahogy Amerika Kapitány hívta az első Bosszúállókban. Ebben a végső csatában egyébként több igazán epikus pillanatot kapunk, meg egy női csapatos rohamot is, ami szerintem erőltetett volt. Ezt nem azért mondom, mert csak a női szuperhősöket mutatták ahogy aprítanak, ezzel nem volt baj. Azzal már inkább, hogy a rohadt nagy harcmezőn elszórodott női hősök, hírtelen egymás mellet teremtek, hogy közösen lerohanhassák az ellent. És mindezek legvégén amikor sikerül legyőzni Thanost – ami nem spoiler, legalábbis nem hiszem hogy bárki azt hitte megint győzni fog – kapunk egy igazi hősi halált, amivel végérvényesen lezárják azt ami az első MCU filmmel elkezdődött.

Voltak veszteségek és ezek beleégtek az agyamba, de ettől lett a Végjáték egy tökéletes befejezése az Infinity történetvonalnak, innen is van hova építkezni, maradtak meg régi szereplők és megismerünk újakat is és még fogunk, mivel Feige már több leendő képregényalakról lerántotta a leplet. De legyenek ezek bármilyen szimpatikusak, nekem és még nagyon sok embernek ezzel tényleg vége lett valaminek, valami nagyszerűnek és csodálatosnak. Valami olyannak ami megismételhetetlen, mivel ezek a szereplők most voltak utoljára, ezzel a felálással többet nem fogunk találkozni. A képregényekben nagyon ritka, hogy valaki végleg halott marad, de én azt mondom ne próbáljanak senkit feltámasztani, mert akkor az érzések semmivé foszlanának amit azóta érzek, hogy  kijöttem a moziteremből. Egyszerűen szólva paff lettem és ez még mindíg tart.

Nem hibátlan alkotás, tele van lyukakkal, millió helyen lehetne belekötni, de amit felvállalt azt teljesítette, vagyis egy epikus lezárása lett egy különleges történetnek, rengeteg érzelemmel, odaverős akcióval és látvánnyal. Egy minden tekintetben hibátlan befejezés. Ha valaki jobbat tud, akkor csinálja meg, különben nincs joga szídni egy olyan projektet, ami jobbá tette nem csak a nézői életét, hanem az alkotóiét is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s