Nagyító alatt: A Hunter Killer küldetés

Történet: Két tengeralattjáró eltűnik, egy amerikai és egy orosz. Joe Glass kapja a feladatot, hogy új kapitányként derítse ki mi történt. Ám mikor a legénységével a helyszínre ér megtámadják őket, szerencsére sikerül elsüllyeszteniük az ellenséget, de ez csak a kezdet. Időközben az orosz elnök puccs áldozata lesz és fogjul ejtik. Hogy megakadályozzák a harmadik világháború kitörését Glass az ellenséggel szövetkezik, hogy kimenekíthessék az elnököt.  Egyetlen reményük egy négyfős különleges alakulat, akiket pont oda vezényeltek.

Megvalósítás:  A tengeralattjárós, katonai puccsos és kommandós mozikkal dunát lehet rekeszteni. Vannak jók és sajnos nagyon-nagyon sok ami viszont nem annyira jó. Azt kell mondanom, hogy most egy egész jót sikerült megnéznem.

A cselekménye ugyan klisés és tele van közhelyes karakterekkel, mégis van benne valami ami miatt kimondottan szórakoztató lett. Szerintem ez elsősorban Donovan Marsh-nak köszönhető, aki nagyon jól eltalálta, hogy mikor minek kell bekövetkeznie és hogyan. Ugyan nem egy nagy név a rendezők között, mégis remekül teljesített. A vágás is fontos ugyan, de az atmoszféra megteremtése és annak bemutatása sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapjon, amiben a rendező kulcsszerepet játszik.

Az is fontos, hogy kiket próbál irányítani. Olyan nevekkel mint a fantasztikus Gary Oldman, nem lehet mellé lőni. A főszerepet játszó Gerard Butler-t jó volt kissé visszafogott szerepben látni, ahol nem öl halomra embereket. Ez szintúgy érvényes a rapper Common-ra, akit sok akciófilmben láthattunk már. Sajnos a tavaly elhúnyt Michael Nyqvist nagyon nyúlfarknyi alakítást kapott és nem tudott kibontakozni, illetve csak annyira amennyire a szerepe engedte. Michael Gor egy tipikus egysíkú főgonosz, akinek sem meggyőző érvei, sem érdekes személyisége nincsen. Toby Stephens már bejáratott név a katonás akciómoziknál, benne továbbra sem lehet csalódni.

A hangulat nagyon jól el lett találva. Butler hozta magával Trevor Morris-t, mint filmzeneszerzőt az elnökös mozijaiból, így a zenére nem lehetett panasz, de amúgy az egész hangzás úgy ahogy van, csillagos ötös. A tengeralattjárós részek mind a vízben, mind a fedélzeten nagyon mutatósak lettek. A merüléskor érezni lehetett az izgatottságot, ahogy közeledett a tengerfenék. De ez az izgalom a szárazföldön is ugyanúgy megtalálható volt, legyen szó lövöldözésről, vagy csak a puskaporos hangulatról egy irodában.

Gyengeségként talán a néhol butácska forgatókönyvet tudnám megemlíteni az egyszerű szereplőivel, de az sem annyira vészes. Sokszor lehet hallani, hogy kapcsold ki az agyad és jól fogsz szórakozni. Nem kell kikapcsolni, mert a film lendülete egy percre sem ereszt el és még dráma is akad benne. Nem ér fel Vadászat a Vörös Októberre-hez, vagy a Das Boot-hoz, de mindenképpen több mint egy középszerű produkció, tudom ajánlani.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s