Nagyító alatt: Dunkirk

Hivatalos leírás: A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.

Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.
Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről…

Megvalósítás: Christopher Nolan tizedik egészestés filmje akár csak a többi, kiemelkedik az átlagból. Mondanivalójával, történetével, karaktereivel, cselekményével, képi  és hangvilágával, valamint zenéjével. Ennyiből talán már érezhető, hogy az említett mű szimpatikus volt nekem. No de kezdjük a legelején.

Maga a történet egy velejéig izgalmas háborús mozit ígér, sok öldökléssel, drámával és tragikus emberi sorsokkal. Ám amit kapunk az kicsit más. Más ugyan, de egyáltalán nem rossz. Az ötlet, hogy a parton rekedt emberek kijutását bemutassák, a lehető legminimálisabb háborús filmekre jellemző klisék felhasználásával, egyszerűen zseniális. Az ember azt hinné, hogy ezen dolgok nélkül, már nem is lehet feszes tempójú produkciót készíteni. De Nolan bebizonyította, hogy ez nem igaz. Ez köszönhető elsősorban a remek cselekményvezetésnek. A dramaturgia ugyan össze vissza ugrál órák és napok között, – sosem tudhatjuk biztosan, hogy mely időben és a hét mely napján járunk – mégis az események szorosan összefüggnek és vége felé ezek a jelenetek össze is kapcsolódnak egymással. Ez a fajta történet mesélés számomra fantasztikus élmény volt.

A látvány egész egyszerűen csodálatos. A kissé borongós környezet, remekül reflektál a katonák hangulatára és úgy alapjában véve erre az egész helyzetre amibe kerültek. A ruhák, a házak, a hajók, a járművek és minden egyes elem a lehető legkorhűbb lett. A víz alatti képek csodálatosak, ugyanakkor félelmetesek és kellemetlenek is.

Kellemetlenek azért, mert nem finomkodtak a készítők. Ha egy hajónyi ember víz alá került, akkor az meg is mutatták rendesen, volt itt fulladozás, levegőért kapkodás, egymás hegyén hátán mászás, csakhogy előbb juthasson ki egyik-másik. Az emberek legjobb és legrosszabb tulajdonságai kerültek a felszínre ebben a szinte kilátástalan helyzetben. Önzetlen segítségnyújtás éppúgy akadt, mint önző, a mások életére fittyet hányó magatartás. Ami nem is csoda, hiszen a háború kifordítja az emberi lelket, megnyomorít és tönkre tesz, ha túl is éled akkor sem leszel ugyanaz az ember aki voltál és ezt remekül sikerült bemutatni.

Ezt többek között a kiváló színészi játék hivatott elősegíteni és atya ég ez mennyire jól sikerült már. Fionn WhiteheadDamien Bonnard és Aneurin Barnard számomra csupán három ismeretlen volt, de amit kihoztak a szerepükből az egész egyszerűen kiváló teljesítménynek nevezhető csak. Persze Nolan dirigálta őket, de mindent kihozott belőlük, amit csak lehetett. Tom Hardy újra megmutatta, hogy nem kell megmutatnia az arcát ahhoz, hogy hitelesen tudjon játszani. Kenneth Branagh és James D’Arcy magabiztosan hozta amit elvártak tőlük. Talán csak Cillian Murphy volt az, akit kicsit többet néztem volna, pedig neki is egy fontosabb szerep jutott a történet szempontjából. De ugyanez igaz Mark Rylance-re és Jack Lowden-re is és ha azt veszem, hogy a film két órás sem volt, akkor lehetett volna még mit bele tenni. Igaz akkor lehet a lendület látta volna a kárát. 

Az atmoszférát megteremtő hármasfogat már rutinos a rendezővel való munkában, az operatőr Hoyte Van Hoytema másodszor dolgozott vele együtt és ez a képi villágon nagyon is látszik. Vannak hasonlóságok a Csillagok között és a Dunkirk között, ha a fényképezést és kamerakezelést vesszük. De ha a vágást nézzük, akkor sokkal inkább érezni ezt és nem csak e két mű kapcsán. Ami nem is csoda, mivel Lee Smith sokkal régebb óta tart Nolannal, már a Batman: Kezdődik! óta ápolják ezt a csodálatos munkakapcsolatot. Akár csak Hans Zimmer, aki igen hangulatfokozó aláfestést készített a képek alá, aminek hála némelyik jelenetnél igen csak fészkelődtem a székemben.

A magam részéről imádtam a filmet, minden megvolt benne amit szeretek, nyilván nem hibátlan, de teljesen magába tudott szippantani és ez nekem bőven elég volt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s