Nagyító alatt: A legsötétebb óra (The Darkest Hour)

Hivatalos leírás: Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.

A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.

Megvalósítás: Churchill filmek eddig is készültek és eddig is sok kiváló alakítással lehetett találkozni, vagyis nincs új a nap alatt mondhatnám. De szerény véleményem szerint Gary Oldman valami olyat művelt ezzel a fontos történelmi személlyel, amit eddig senki sem. Méltán nagy esélyese a legjobb főszereplő Oscar díjának, nem csak előadta Churchill egy újabb változatát, hanem azzá is vált, legalábbis nagyon úgy látszott. A film cselekményének ő a mozgatórugója, a Dynamo hadművelet, melyről nemrégiben volt szó a Dunkirk című mozi kapcsán, amolyan mellékvágánya a sztorinak, lényeges ugyan, de attól még mellékvágány a forgatókönyv szempontjából. A hangsúly a politikai csatározáson van és hogy a frissen megválasztott Churchillt ki támogatja abban, hogy a náci rezsimmel fel kell venni a harcot, amiben akkor rajta kívül nem sokan hittek.

Háborús drámaként háborúval ténylegesen csak nagyon keveset lehetett találkozni, az események java része távol maradt a fronttól. Éppen ezért az elesett katonák és civilek halála nem kelt olyan drámai hatást mint kellene sajnos. Ez főként a Calais-i brit katonák önfeláldozására igaz, akik nélkül nem tudták volna kimenteni azt a mindösszesen 338 226 főt Dunkerque-nél. A legtöbb dráma inkább a személyes vívódásokból ered. Vívódik Churchill, a felesége, a király, a párttagok, az ellenzék és minden egyes ember. Ennek lezárásaként és egyfajta megoldásaként is, a befejezés szerintem fantasztikus lett, nem is a parlamenti beszéd, hanem ami előtte történik, egyáltalán nem éreztem erőltettettek.

A produkció legnagyobb hibája, hogy Gary Oldman nélkül nem működne ennyire jól. Ő az aki elviszi az egész filmet, nélküle egy tisztességes alkotás lett volna semmi több. Hiszen a színészekre egy szavam sem lehet, mindenki a maximumot nyújtotta és hitelesen. A látvány és a hangzás kellően borongós volt végig, ezzel is érzékeltetve, hogy bármelyik percben megkezdődhet az németek inváziója.

A magam részéről fontosnak tartom megemlíteni, hogy a filmzene zseniális lett, Dario Marianelli zenéje és hozzá Vikingur Olafsson zongorajátéka engem teljesen elvarázsolt, nagyon sokat tett hozzá a hangulathoz, ami mind a 125 percet átjárta.

Mivel nem szokásom pontozni, csak annyit mondanék, hogy akinek tetszik az előzetes az nem fog csalódni, de senki ne számítson csatákra, itt a gondolatok háborúznak csak. Nekem nagyon tetszett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s