Minden cicó nélkül az év egyik legtökösebb és legötletesebb akciófilmje. Edgar Wright rendezéseire mindig érdemes odafigyelni, a Cornetto trilógiával berobbanó rendező filmjei kivétel nélkül egyedi hangulattal rendelkeznek, humorosak és izgalmasak. Ez a három vonás most is megvolt, nem is akárhogy. A humor másodlagos szerepet töltött be leginkább, a lényeg az akciókon és a személyes drámán volt, mert bár az előzetesek alapján ez egy könnyed és szórakoztató filmecske, ez a vége felé eléggé megváltozik és érezni rajta, hogy a korhatár besorolás miért van ott ahol.
Évek óta nem láttam ennyire izgalmasan kivitelezett autós üldözéseket, sokkal pörgősebb és valószerűbb volt, mint a Halálos Iramban bármelyik része, minden tiszteletem a készítőké és a kaszkadőröké. A bankrablásokból sokat nem lehetett látni, mert Baby folyton a kocsiban ült és ahogy beültek a többiek, rálépett a gázra és megindult a zenére szóló menekülős hajsza.
És ez az egyediség ami kiemeli a produkciót a hasonló alkotások közül. A zene nem csak hatásfokozásként van jelen, az egész műsoridő alatt szinte végig szól, annak a ritmusa egy egyszerű lövöldözést is annyira feldobott, hogy nem bírtam nem vigyorogni rajta. Tarantinohoz hasonlóan Wright is meg szokta válogatni, hogy milyen számok szóljanak a filmjei alatt, mindig megvan az értelme és háttere a döntéseinek. De most vicc nélkül mondom, hogy az eddigi legjobb soundtracket hozta össze, amit tőle hallhattam.
Ha csak ennyi lenne, akkor már elégedett lettem volna, de olyan forgatókönyvet írt a direktor úr, hogy kis híján lementem hídba tőle. Semmi giccs, semmi felesleges momentum nem volt a cselekményben. Minden egyes jelenetnek meg volt az értelme és hatása a későbbiekre, nem volt egy üresjárat sem. A kezdeti lazaság átment kőkemény tökösségbe és a végén még az érzelmi viharok is elkezdtek tombolni egészen addig, amíg befejezés mindent megadott amire csak szükség lehetett. Semmi flanc, csak a lényeg.
Ehhez pedig remekül asszisztáltak a színészek. Megmondom őszintén, nekem eddig Ansel Elgort ismeretlen volt és továbbra sem tudom elképzelni majd “felnőtt” szerepben, de itt nagyon profin nyomta. Lily James még sokra viheti ha így folytatja, nagyon megnyerő volt, ahogy CJ Jones is. Hármukon kívül az összes veteránt jól ismertem már, így tudtam mit várhatok tőlük. Jon Bernthal most is kiválóan adta az enyhén bunkó és ellenszenves fickót. Hozzá hasonlóan Jamie Foxx is hiteles volt, a finoman szólva is őrült és erőszakos Dili szerepében. Eiza González és Jon Hamm párosa frenetikus volt, érezni lehetett közöttük a feszültséget és Hamm egyszer kedves, máskor szociopata alakítása még magasabb színvonalra emelte a produkciót. A fantasztikus Kevin Spacey most is fantasztikus volt, kész passz ennyi.
Ha valaki megnézni az előzeteseket, akkor sejtheti mit fog látni, ha beül rá, de ennél sokkal több volt ebben a filmben, egyszerűen nem szabad kihagyni, mindenképpen sokszor nézős kategória nálam és ott a helye majd a “polcon”.
cineplex világa 