Nagyító alatt: Wonder Woman

Wonder Woman története 1941-ben indult, a karakter kitalálója egy 47 éves pszichológus volt, aki kicsit kilógott a sorból, nem csak a korával, de azzal is hogy túl műveltnek számított ehhez a munkához akkoriban. Az ő ötlete volt az is, hogy nem egyszerűen csak egy női hőst hoz létre, hanem felhasználja a görög mitológiát és a történelmet is a kalandjai során. A karakter nagyon gyorsan az egyik leghíresebb és legkedveltebb szereplője lett a kiadónak. A mai napig a “Trinity” tagja és meghatározó alakja a kiadónak, aki az indulása óta jelentős változáson esett át és mára számos formában lett bemutatva. Élőszereplős formában volt már kísérlet, de nem volt kiemelkedő, így legtöbbször animációs filmekben és sorozatokban került képernyőre és hála a töretlen népszerűségének végre elkészítettek egy hozzá méltó mozifilmet.

A Marvel univerzumépítésben kiváló munkát végzett eddig, nem volt minden egyes filmjük lehengerlő ugyan, de fokozatosan tanulnak a hibáikból és megpróbálnak fejlődni, több humort belevinni stb. Ezzel ellentétben a DC-re mindig is jellemző volt a kicsit komorabb hangulat, ezt már az Acélembernél is lehetett látni, de igazán a Batman Vs. Superman-ben volt igazán szembetűnő és emiatt nagyon sok negatív kritikával illették mindkettő produkciót, amikor pedig megjelent a Suicide Squad, az sem hozta azt amit a rajongók elvártak tőle. Így utolsó szalmaszálként most a Wonder Woman filmen múlott, hogy a stúdió meddig tudja a saját kis pecsenyéjét sütögetni. És ez azért is volt fontos, mert ha ez is bukott volna a kritikusoknál, akkor a Justice League sem indulhatott volna igazságosan, mert legyünk őszinték nagyon-nagyon sok kritikus és önmagát filmesztétának mondó személy szidta le a korábbi próbálkozásokat, holott egyik sem volt katasztrofális avagy borzasztó, ráadásul a BVS Aranymálnát is kapott. Újabban ha közelgő DC filmről beszélnek, akkor előre temetik az egészet, negatív előrejelzések, a forgatás korai szakaszában kicsordogáló információk gyengítik már ideje korán ezeket a produkciókat és hogy mennyire nem igazak ezek a tényként tálalt előre lehúzások, arra tökéletes példa ez a film.

Akár a többinél, úgy ennél is már korán jöttek a balsorsú jóslatok és negatív kommentek, ám a Rém-et is rendező Patty Jenkins mindenkire rácáfolt, ugyanis nem csak kritikailag lett felmagasztalva az alkotás, hanem nézőileg is. Az első reakciók után gyorsan beindult a szekér, jelenleg 10 nap alatt több mint 400 milliót harácsolt össze és továbbra is az élen van. Annak ellenére hogy nekem bejöttek az eddigi filmek is, azt kell mondanom ez az a DC produkció az, amit megérdemeltünk volna korábban is. Összhangban van benne a dráma, a humor, az akció és a karakterfejlődés is. Szépen felépített forgatókönyvvel rendelkezik, ami ugyan néhol kiszámítható, néhol kicsit gyengébb és a főgonosz karaktere is elsilányul a háború borzalmai mellett, de ugyanakkor szépen van felvezetve a történet és dramaturgiailag is teljesen rendben van.

Arról nem beszélve hogy Gal Gadot erre a szerepre született, annyira jól áll neki, hogy el sem tudnék képzelni mást helyette, még úgy is hogy nem kifejezetten az az amazon alkat, ahogy azt már a leszerződése után nagyon sokan elpanaszolták. Ellentétben nagyon ügyesen vált a karaktere különböző személyiségi jellemzői között, épp olyan kemény és dögös harcosként, mint amilyen aranyos a külvilágba csöppenő naiv lányként, főleg abban a korban, amikor a nőknek nem volt túl sok joga Angliában.

Egyébként itt van némi humorfaktor, de nem annyi ami giccsessé tenné a jeleneteket és pontosan ez az egyensúly határozza meg végig hangulatot. A poénok tényleg viccesek, a dráma kellően nagyot üt, a romantikus rész igazán kellemes, az akció pedig földbe döngöl. A háborús csaták megjelenése önmagában is sokat dob a látványon, de amikor Diana megindul, kő kövön nem marad, akár egy egész helyőrséget letámad egyes-egyedül és ilyenkor élmény nézni ahogy aprítja az ellent. 

Bevallom nekem a befejezés kicsit fura volt, de azt meg kell hagyni, hogy a végső harcjelenet az valami fantasztikus, nem csak ahogy kinéz, hanem érzelmileg is. Masszív karakterfejlődés figyelhető meg és igazából itt születik meg az a Wonder Woman, akit a BVS-ben ismertünk meg.

Lényeg a lényeg, ezt a filmet egyetlen képregényfilm rajgónak sem szabad kihagynia, izgalmas, vicces, jó a zenéje, baromi látványos és a színészek is nagyon kitesznek magukért.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s