Nagyító alatt: Hitman – A 47-es ügynök

125490_front

Hivatalos leírás: A 47-es ügynököt még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl. Tökéletes fegyver, tökéletes katona. Gyors, kegyetlen, embertelen. Nem is ember igazán: egy génlaboratóriumban született, és minden tulajdonságát úgy alakították ki, hogy megfeleljen a célnak, és kétely nélkül, halálos pontossággal teljesítsen bármilyen parancsot. Ám úgy látszik, nincs tökéletes gyilkológép. A 47-es szembekerül a legendás bérgyilkossal, John Smithszel: mindketten egy bajba került nőn próbálnak segíteni. Ám a játszma sokkal bonyolultabb ennél: a kialakuló háromszög-történetben mindenki egyszerre áruló és áldozat. Valaki mégis győzni fog.

Megvalósítás: Kezdjük azzal, hogy a Hitman játékok rajongójaként már az első filmes próbálkozás sem jött át nekem, legalábbis mint Hitman film. Ellenben mezei akciófilmként megállta a helyét. Jó akciók, jó zenék, viszonylag jó karakterek és egy pörgős sztori jellemezte. De mindez nem volt elég ahhoz, hogy elég pénzt összeharácsoljon, arról nem is beszélve, hogy a rajongók egyenesen utálták. De semmi baj, rebootolták ezt is, ám ezúttal nem fogunk csalódni, legalábbis ezt ígérték a készítők.

Rossz hír, hazudtak. Ugyanis nem hogy nem lett jobb, hanem egyszerűen szólva szar lett. Nem tudom finomabban megfogalmazni, mert egy olyan selejtes produkciót forgattak ebből a masszív franchise-ból hogy minden rajongó felkiált fájdalmában, mikor megnézi. És nem csak a játék rajongóiról beszélek, hanem bárkiről aki filmkedvelőnek mondja magát.

A 47-es ügynök egy minőségileg irtó gyengén összerakott mozi, iszonyú unalmas, hiába van telepakolva lövöldözéssel, robbantással és verekedéssel, olyannyira rosszul van megkoreografálva az egész – ami főleg az elsőfilmes rendező hibája – hogy ásítani lehet közben. A színészválasztás sem sikerült megfelelően, Rupert Friend borzalmas a főhős szerepében, a kissé jobban kidolgozott női szereplő – Hannah Ware – története egy vicc, ahogyan maga az alakítása is. A nagy ellenfél pedig nem a főgonosz, a Szindikátus feje, hanem az egyik kisebb tagja, akit Zachary Quinto személyesít meg, sajnos nem túl hihetően. 

A lényeg annyi, hogy az első Hitman feldolgozás ehhez képest egy Oscar díjas mű, sem az átlagnézőnek sem a játék fanoknak nem ajánlott a megnézése. Ja és meg kell emlékeznem a hihetetlenül gagyi CGI-ről, ami még egy lapáttal rátesz erre a trágyahalomra.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s