Nagyító alatt: A parazita (The Puppet Masters)

The Puppet Masters

Hivatalos leírás: Az Ambrose nevű kisváros közelében különös jelenséget észlelnek. Hamarosan kiderül, hogy földönkivüli élősködők érkeztek a városba, mégpedig nem békés szándékkal. Senki sincs biztonságban, hiszen ez nem csak futó látogatás. A város lakói közül egyre többen kezdenek furcsán viselkedni, mintha valami szörnyű bábuként irányítaná őket. A földlakók kis csapata egy NASA-kutató vezetésével a lehetetlenre vállalkozik: megmenteni a Földet egy totális inváziótól.

Megvalósítás: A történet nagy vonalakban hasonlít a “Testrablók” filmekre, ami azért is érdekes mert a  78-as változatban ugyanúgy D.Sutherland volt a főszereplő (többek között ugye). A klasszikus sémát követve azért nem kevés meglepetéssel szolgál a produkció, a cselekmény többek között a kiszámíthatatlanságra játszik, jól lehet azért vanak benne  olyan fordulatok, melyek előre sejthetőek. De nézzük az alapszituációt, a földönkívüliek akik a béke ígéretével próbálják csábítani azt aki eddig ellenállt, nem is olyan kedvesek mint azt állítják magukról. A parazita lény(ek) rákapcsolódva az idegi hálózatra, módosítják a gazdatest viselkedését és mint ahogy az eredeti cím is mutatja, az emberek bábokként végzik, akiknek nincs önálló akaratuk, csak azt teszik amit parancsolnak nekik. Mivel kívülről nemigen lehet kiszúrni őket, így csak a viselkedésük árulja el őket, amit szintúgy nehéz észrevenni. Hőseink persze villámgyorsan rájönnek hogy egy invázióval van dolguk, ennek ellenére mégis beférkőzik közéjük az ellenség.

Nagyon jó ötletnek tartom azt, ahogyan bemutatják hogy még ez a kis zárt csoport sem bízhat meg a másikban feltétlenül, mert lehet hogy csak az idegeneknek kémkedik. Ezt leszámítva, nem is egy logikai buktatót fedeztem fel a forgatókönyvben, nem is az elmélettel volt inkább a baj, hanem az emberek reakcióival, hiszen ha tényleg ekkora a veszély, akkor lehetnének óvatosabbak is például. Aztán ott volt parazitafüggés is, vagyis az amit a gazdatest érzett, miután a lényt leválasztották róla. Mivel elviselhetetlen kínokat és mentális sérüléseket okozott a gazdának, az nem tudott felépülni ebből, legalábbis csak egy bizonyos szereplő. Mert milyen is lenne, ha a főhős nem heverné ezt ki egy kis szenvedés után. És a legnagyobb hibának magát a befejezést találtam, az írók nem voltak olyan merészek, hogy megkockáztassanak egy tényleges kipusztulást, vagy akár azt hogy érződjön a még közel sincs vége érzés. Ezt persze a stúdió miatt is tehették, vagy azért mert a Robert A.Heinlein által írt könyvnek is így lett vége, ami alapján a filmet forgatták.

Ennyit a negatívumokról. Az operatőr nagyon jó munkát végzett, a borzongató és alienált légkör végig érződik, egy két helyen pedig különösen jó volt a kamerakezelés és a vágás is. A régi vágású thrillerekre ez eléggé jellemző egyébként. A színészeket nagyon jól összeválogatták. A főszerepet alakító Eric Thal a film után elmerült a sorozatok és mellékszerepek világában, ahonnan azóta sem tört ki, sőt a nevét valószínűleg nem sokan ismerik. Ugyanez igaz Julie Warner-re is, attól eltekintve hogy a Doc Hollywood és Tommy Boy mozikban azért emlékezetes volt. A tudós csapat vezetőjét játszó Donald Sutherland a kisujjából  rázta ki a szerepet és a végén még rátett egy lapáttal. Keith David akár csak akkor, most is inkább mellékszereplő, viszont nem lehet nem szeretni. Olyan sajátos stílusa van, amivel hamar megnyeri a nézőt – csak néhány élete legjobb alakításaiból : A dolog, A szakasz, Halálra jelölve, Keresd a nőt, Gamer és a többi és a többi. A csapat utolsó tagja Will Patton, aki szintén egy betonbiztos színész, akit bárhová be lehet tenni, nem fog csalódást okozni.

Ha az összességet veszem, akkor A parazita sajnos csak egy átlagos testrablós thriller, ami nem volt képes semmi újat vagy eredetit felmutatni, pedig az évek során ez  a műfaj is több változáson esett át és kitermelte magának azokat a címeket, amiket a mai napig szívesen előveszünk és újranézünk. Nekem ez a film nem tartozik ide.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s