Nagyító alatt: The Oxford Murders

16552_front

Történet: Martin frissen érkezett az USA-ból Oxfordba, hogy ösztöndíjjal tanulhasson. Azért jött, hogy tanítványa lehessen a nagyra tartott matematika professzornak, Arthur Seldom-nak. A házban ahol megszáll ketten élnek, egy idős nő és a lánya. Az idős nő régi barátja Seldom, ezért Martin szeretné ha hatna a professzorra, aki többé nem tanít már. Amikor megtudja hogy nincs esélye visszaindul a házba, ahol beleütközik a férfiba. Mindketten más céllal érkeztek, de közösen találnak rá az idős nő holttestére, akit valószínűleg megöltek.

Seldom elmondja a rendőröknek, hogy több áldozat is lehet és hogy a gyilkos őt hívja ki, hogy elismerje a tudását. Ahogy bonyolódik ügy és egyre többen halnak meg, ő és Martin kezdik összerakni a matematika feladvány megoldását, azonban mindkettejüket meglepi ami a végén vár rájuk.

Megvalósítás: A meglehetősen hidegvérű cselekmény nem egy amerikai sorozatgyilkos mozit tartalmaz, hanem egy nagyszerűen átgondolt detektív történetet aminek az alapja, Álex de la Iglesia: The Oxford Murders című könyve. Az átdolgozott sztori nem sok eltérést mutat az eredetitől, talán csak annyi a különbség, hogy itt a diák amerikai, míg ott argentin. Mindkét mű alapvető lételeme a feszültség, illetve annak fokozása. A tetőponton nem lesz vérfürdő, sem lövöldözés, a halálok megtörténnek de a lényeg a nyomozáson van mindvégig. Az érzésen amit hőseink éreznek, hogy mindig egy lépéssel le vannak maradva a gyilkos mögött. Az érzésen hogy a szereplők nem csak vannak, hanem függnek egymástól, részei egymás életének és sorsuk valamilyen szinten keresztezi a másikat.

A kiválóan felépített sztori mit sem érne ha a színészek nem adtak volna bele mindent. Elijah Wood jó választásnak bizonyult Martin szerepére, mindig tehetségesnek tartottam, úgyhogy egyáltalán nem lepett meg. Ahogy a színészóriás, John Hurt sem, akinek a kisugárzása végig áthatja a filmet és nem lehet eldönteni mégis mit gondoljunk Seldom-ról. Leonor Watling intelligens és érzéki egy személyben, Julie Cox-on pedig érződik hogy bármikor bekattanhat. A felügyelőt alakító Jim Carter inkább csak asszisztál melléjük. Két ember így is meglepett, az egyik  a Batman utolsó részében feltűnő Burn Gorman, aki előtt még nagy jövő áll. A másik a francia fronton zseniálisnak számító Dominique Pinon, akit főként a Jean-Pierre Jeunet filmek egyik állandó tagjaként ismertem.

Az operatőr szerencsére nem követte a Hollywoodi merényletet és végig mindent meg lehetett figyelni alaposan, nem volt rángatózás, vagy felesleges fényhatások, amik más irányba vihették volna a filmet. Minden azt a célt szolgálta hogy egy nyugodt tempóban haladó krimit tegyenek a nézők elé, amiben a logika és az intelligencia kulcsfontosságú. Az ez alatt duruzsoló filmzene, amit az általam eddig nem ismert Roque Baños szerzett, pedig kiválóan illik hozzá.

Nem egy hűdetúlbonyolított film és nem azzal akar rajongókat szerezni hogy felesleges erőszakot mutat be és az európai filmekhez mérten naturalistább is mint az álomgyár hasonló alkotásai. De van benne lélek és érezni, hogy komolyan törődtek vele a készítők és nem csak egyszerűen vászonra vittek egy sikeres regényt. Hogy kinek lehetne ajánlani? Szerintem bárki aki szereti a klasszikus detektív mozikat, az élvezni fogja. Sajnálatos hogy a 2008-ban forgatott produkció eddig nagyrészt ismeretlen maradt a közönség számára, pedig sokkal jobban illene bele a hazai kínálatba, mint egy újabb bárgyú romantikusnak, vagy vígjátéknak titulált rettenet.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s