Nagyító alatt : Lockout

 

Történet :Az Egyesült Államok elnökének lánya fogságban esik, egy olyan börtönben amiről eddig azt hitték, hogy maximálisan biztonságos. A legmodernebb technikával készült fogház, valójában egy hatalmas űrlétesítmény. A kiszabadult rabok egyelőre nem tudják ki ő. A megmentésére küldött Snow-nak nincs választása, ha nem teszi meg, akkor hazaárulásért börtönbe kerül örökre.

Megvalósítás :Luc Besson igazán kis költségvetésből gazdálkodott, ami sajnos az egyes jeleneteken meglátszik. Ami miatt mégsem zavaró ez, az a remek hangulat és a légkör, amit többek között a rendezést és írást magára vállaló Stephen St. Leger és James Mather teremtettek meg, persze szokás szerint Besson-nak is erősen benne volt a keze. Ez meg is látszik.

James Mather fényképezése olyan sötét és borús képet fest elénk, hogy azonnal beszippant a film. A jövő nem olyan vidám mint ahogy szeretnénk, az emberiségnek továbbra is megvannak a maga hibái, ezek közé tartozik az is, hogy az egyes emberek azt hiszik mindenki felett állnak. Vagyis semmi extra, csak a szokásos. Ezt mutatja be tökéletesen a mindig alacsony fényerő, a szinte állandó homály és szürkeség. Nem voltak vidám színek, mert ez nem egy vidám történet, a környezetből nem mutattak sokat, de azért sokat sejtető volt.

Amire odafigyelhettek volna, az a számítógépes grafika volt. Sajnos ezeken a részeken meglátszott a kisebb büdzsé. Gondolok itt elsősorban a film elején található motoros menekülésre, ami pont annyira rosszul festett, mint a Vas (Torque) hasonló jelenete. Az ilyen pillanatokat leszámítva nem is lehet panaszkodni a produkcióra. A díszlet parádés lett, a börtön  – legalábbis azok  a helyek, amiket mutatnak – kellőképpen steril, érezni rajta hogy az egyszerűség vezette a tervezőket, hiszen nem a látványra adtak, hanem arra hogy ellássa a feladatát, ami mint kiderül kicsit bővebb szerepkörrel rendelkezik, mint azt elsőre látni.

A Lockout mégsem azért lett ennyire jó, mert a fentebb felsorolt dolgokban pozitívan csalódik a néző. Az ok ami miatt többször is elő lehet venni, az a karakterek megtervezése és kivitelezése. Azaz a kiváló színészi játék. Most eltérek attól a szokásomtól, hogy a főszereplővel indítok, már csak azért is mert a leges legjobb játékot egy olyan szereplőtől láttam, aki kicsit sem volt jó fiú a cselekmény során. Ő volt az akinek hála a rabok kiszabadultak, a deviáns, pszichopata, őrült és még sok jelző illetné meg. Egy szó mint száz az úriembert aki őt alakította úgy hívják, hogy Joseph Gilgun. Fantasztikusan hozta Hydell figuráját, aki bármennyire kegyetlen volt, valahogy nem tudtam gyűlölni érte, olyan volt mint akinek ez teljesen természetes. Az akcentusa pedig még erre is rátett egy lapáttal.

A többikre is kitérek azért, hiszen Guy Pearce-nek ez volt talán a leges-leglazább karaktere, akit valaha játszhatott és valami fergetegesen jól állt neki. Elmondása szerint ő is nagyon élvezte a figurát és szeretné újra eljátszani még. Maggie Grace kicsit többet alakított mint az Elrabolva-ban, jó volt látni hogy, azért ő is tud ha akar. Vincent Regan szintén negatív figura volt, a fegyencek vezetőjeként higgadt és jó irányító volt, aki azért tudott könyörtelen gyilkos is lenni, ha arra volt szükség. Lennie James továbbra is kedvelt színész, akár csak Peter Stormare, akit nem nagyon tudnék elképzelni egy romantikus, vagy családi filmben.

Ha a film minden negatívumát fel is hozom, akkor is egy szórakoztató produkció lett belőle. Még egy pár millió és ezek a hibák is eltűnnek, persze csak akkor ha lesz folytatás, ami jó lenne.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s