Nagyító alatt : Rejtélyes vírusok nyomában (Medical Investigation)

A Nemzeti Egészségügyi Szervezet feladata a járványok és a fertőzések megállítása. A legjobb csapat öt tagból áll. Mindegyiküknek megvan a maga szakterülete. Connor a vezető, kissé nagyok az elvárásai, de a munkájában nem ismer kompromisszumot. Ezért az újonnan bekerült Miles-nak nincs könnyű dolga, de mindenki támogatja és hamar a csapat teljes értékű tagjává válik. Eva Rossi feladata az összeköttetés, Frank Powell-é a kutatómunka és a fertőző területek megtalálása, Natalie Durant sebész, patológus és Connor házi lelkiismerete, habár sokszor nem értenek egyet egymással. Ők öten veszik fel a harcot a legveszélyesebb mikroorganizmusok ellen, ami nem csak nekik kihívás, hanem a családjaiknak is.

A RVNY 2004 szeptemberében debütált az NBC-n, ugyanabban a “síkban” létezik mint a Vészhelyzet, illetve a Harmadik műszak. A kapcsolatot azonban csak egy rész erejéig figyelhetjük meg. Ezt leszámítva nem látni összefüggést közöttük.  A sorozat lételeme a dráma, ez egy orvosi témájú történetnél nem is lenne meglepő, de itt kihasználják azt hogy a vírus első áldozata/áldozatai rendszerint elhaláloznak. Ez persze nagyban befolyásolja a későbbi eseményeket is, de ez a séma minden rész esetében fenn áll.  Nagy szerencsére nem hat zavaróan és nem lesz unalmas egy idő után. A drámai pillanatok másik mozgatórugója a személyes érzelmekben keresendő. Ez lehet baráti, vagy családi kapcsolat miatt is. Connor például a feleségével készül válni már az elején, hiszen a munkája miatt nemigen van ideje sem rá, sem a fiúkra. Mondjuk elég nehezemre esett megérteni az asszonyt, hiszen a férje nem csak jól keres, hanem emberek százainak életét menti meg. Ezt a morális vívódást szinte be sem mutatták rendesen, csak csendben elválnak, a nő pedig nem is mondta el, hogy valójában mi a baja, habár ez sejthető.  Ez a probléma másoknál is jelen van, de mindenki máshogy kezeli.

A széria másik jelentős része a nyomozás. Bemutatják hogyan kutatják át az áldozatok lakását, munkahelyét stb. Ez azért is érdekes, mert a szervezet inkább csak elméleti szinten mozog, így ez már nem a valóságot tükrözi. Ez persze nem jelent semmit, hiszen ma már a helyszínelők, az orvosok, sőt a boncmesterek is nyomozhatnak filmekben, a lényeg az hogy a nézőt lekösse. Azt már inkább nehezményeztem, hogy egy orvos bűnözőket hajszoljon, vagy akcióhőst játsszon. De bármilyen jól is mutasson mindez a televízióban, sajnos ez sem volt elég egy esetleges második évadhoz. A sorozat megbukását követően több elmélet is felvetődött, de az igazság az, hogy az ugyanebben az időpontban vetített Doktor House, – ami a Fox-on ment – sokkal nagyobb nézettséget produkált.

Pedig a színészekre tényleg nem lehetett panaszkodni. Neal McDonough nem csak a sorozatokban állja meg a helyét, több mozifilmben is csillogtatta a tehetségét. Ez a szerep nagyon jól állt neki és sajnáltam, hogy csak 20 epizód erejéig élvezhettem az általa alakított karaktert. Sokkal többet is kihozhattak volna még Connor figurájából, feltételezem hogy ha folytatják, akkor még jobb lehetett volna. Kelli Williams már igen csak benne van a szakmában, a 1997 és 2004 között sugárzott Ügyvédekben is nagyon szimpatikus volt és ez azóta sem változott. Christopher Gorham szintén egy ismertebb arc, idehaza a Jake 2.0 – A tökéletes ügynök-ben lehetett látni. Troy Winbush neve nekem nem mondott sokat, hiába láttam már jó párszor, elég felejthető volt a többi alakítása. Anna Belknap rendszerint olyan sorozatokban játszik amelyeknek köze van az igazságszolgáltatáshoz – ez persze a kivétel. Jelenleg a New Yorki helyszínelőkben mutatja meg a kemény oldalát.

A gyors vágóképeknek hála nem ült le a cselekmény. Emellett elég sok hatásvadász effekttel nyomták tele, amitől csak még inkább nézőbarátabb lett. Ezt elősegítendő a zene is passzolt hozzá. Ugyan külön annyira nem tűnne ki, de jól beépült a sztoriba és tudott változatos is lenni. A szomorkásabb részeknél főként a zongora dominált és szép szólókat lehetett hallani közben.

Mindezekkel együtt nem örültem amikor kiderült, hogy a sorozat befuccsolt. A House tényleg jó, de ebben a témában nincs hasonló műsoron sehol és szerintem most is lenne létjogosultsága. A Vírus a mai napig a legsikeresebb ilyen műfajú film és ez is bizonyítja hogy az embereket érdekli a vírusok elleni harc, főleg az a fajta ami nem csak a laboratóriumokban zajlik.

A magyar szinkron parádés lett, hála az olyan neveknek mint Kőszegi Ákos, Pikali Gerda, Széles Tamás, Agócs Judit és Sótonyi Gábor. Aki szereti a jó történeteket annak egy próbát mindenképpen megér. Az utolsó két rész összefüggő és a befejezés és mintaszerű, kár érte.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s