Nagyító alatt : A feláldozhatók (The Expendables)

Hivatalos leírás: Sylvester Stallone filmje egy kemény, pörgős akciófilm, melynek főszereplői egy csapat zsoldos, akiket felbérelnek, hogy behatoljanak egy dél-amerikai országba, és végezzenek annak könyörtelen diktátorával. Amikor a küldetés megkezdődik, a zsoldosok ráébrednek, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hamarosan a csalás és árulás sűrű hálójában találják magukat. Úgy tűnik, hogy a küldetést nem tudják folytatni, ártatlan életek forognak kockán, ám ennél komolyabb kihívás is vár a csapatra: kiderül, hogy egyik társuk elárulta őket, ezért az életüket minden eddiginél komolyabb veszély fenyegeti.

Megvalósítás: Ha szeretted a 80-as évek akciómozijait, amiben a főhős egyedül, vagy csapattal leszámolt egy komplett hadsereggel, miközben ő csak alig, vagy egyáltalán nem sérült meg, akkor ez a te filmed. Megtalálható benne minden, ami miatt annak idején rajongásig szeretted ezt a műfajt. Képtelen ötletek, hihetetlen harcok és tesztoszteronban fürdő főszereplők, akiknek a személyisége olyan kemény és férfias volt, hogy egy betonfalon is képesek lettek volna átgyalogolni egy karcolás nélkül. Egyszerűen taszítják őket a golyók, csak akkor sérülnek meg, amikor az aktuális fő gonosszal mérkőznek meg, de akkor is csak azért mert vagy egy gyerek, vagy egy nő van a dologban.

Sly nem árult zsákbamacskát, azt mondta egy igazi régi stílusú akciómozi lesz egy all-star brigáddal, akik közül sokan ma már inkább a román, vagy bolgár filmekben tűnnek csak fel. De nem baj, kapnak még egy esélyt és nem is akármilyet. Kezdjük is a sort a főszereplővel, vagyis rendezővel, vagyis az íróval … áh mindegy, mert mindhárom posztot Sylvester Stallone látta el – habár a forgatókönyvben Dave Callaham is besegített neki. Nem volt nehéz dolga, hiszen ebben “nőtt fel”, tudja mi az ami vonzza a közönséget. Egy olyan ikonikus szereplő, mint Barney Ross, aki ugyan egy új karakter az olasz csődör életében, de ki tudja, ha megéri azt a kort, akkor ebből is lehet 3-4-5 rész is, ahogy már megszokhattuk. A Rocky és Rambo után ez lesz a harmadik ami folytatást is kap, ami azért is kár mert több produkcióját is néznénk tovább. Ilyen a Függő játszma, a Pusztító, vagy mondjuk a Kobra is. De hiába van a stáblista élén ő, azért még nem biztos hogy kasszát robbantana a film. Itt jönnek a képbe a többiek. Sly mellett két abszolút főszereplő van, ami azért érdekes mert mindketten a 90-2000-es években akcióztak inkább. Jason Statham neve garancia a jó bunyókra és az adrenalin fűtötte hangulatra, függetlenül attól, hogy a film amiben szerepel, néha unalmassá válik a gyenge forgatókönyv miatt. Jet Li, aki a kung-fu és a wuxia filmek egyik legnagyobb neve, igen érdekes választás, de szerencsére nyerő választás. A harcművészeti bemutató amit a filmben tart igen kellemes látvány és most puffogtat is egy sort. Dolph Lundgren szintén “egy régen nagy név volt” ember, akinek a mostani szerepei sajnos kritikán aluliak. Nagy szerencséjére segítő kezet nyújtottak neki és ismét felkerült a térképre, remélem a második részben több jelenete lesz. Randy Couture számomra ismeretlen volt, de mivel csak nemrég kezdett el filmekben játszani, nem is csoda. Steve Austin már sokkal ismerősebb, ő is “sportoló”, de neki több szerepe is volt már, ebből ami értékelhető az a Halálraítélt volt. Terry Crews főleg vígjátékokban tűnik fel, de vannak izgalmasabb felkérései is. Mickey Rourke nekem kakukk tojás volt, egyrészt mert sokat nem tett hozzá az eseményekhez, másrészt a lelki drámája erőltetettnek hatott. Mindazonáltal neki is mindig örülök. Gary Daniels is B-filmes vonalat erősíti, de ami ma B film, az régebben menő videotékás akciózás volt. David Zayas-nak megannyi mellékszerepe volt már, így őt is mindenki felismerheti. Ha máshonnan nem, akkor az Esküdt Ellenségek: Bűnös szándék című sorozatból. Még két ember említést érdemel, igaz most csak nyúlfarnyi időt kaptak, de majd a következő részben ők is többet szerepelnek. Egyikük Bruce Willis, aki itt felbérli a bandát és a folytatásban pedig megszívatja őket. A másik Arnold Schwarzenegger, aki korábban a csapat tagja volt, de most saját vállalkozása van.

Erről szól az egész, egy rakás kigyúrt fickó összecsap, nem is vártam többet. Így nem zavart a helyenként gyenge effektek, a néha silány operatőri munka, amit kettősség jellemzett, egyszer szép volt, egyszer pedig csúnya. Minden más lényegtelen hiszen a fiúk megmentik a napot, miközben az ebben a közegben kiválóan teljesítő Brian Tyler ismét brillírozik. Igazi akciózenét szerzett megint, ami akár külön is meghallgatható és a téma is megvan, amit a későbbiekben még sokszor elővehet, vagy ha más lesz helyette, akkor is felhasználják majd biztos.

Nem csalódtam semmit, nem csodát vártam, vagy értelmes eseményeket, hanem két robbanás között vértől csöpögő hullák felett géppuskával arató superman-eket, akik néha borotvával vágnak utat a kimázolt ellenség sorai között.

Érdemes eredeti hanggal nézni, mert a legtöbb jó duma elveszett a fordítás során, habár a szinkronszínészek jók voltak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s