Nagyító alatt : Tamara Drewe

Hivatalos leírás: A The Guardian című brit napilap képregény-sorozatából készült film főszereplője Tamara Drewe, a sikeres londoni újságíró, aki hosszú idő után hazalátogat szülőfalujába. A vidék tele van gazdag nyaralókkal, bohém művészekkel, nyári kurzuson alkotó írókkal, csirkékkel, tehenekkel és egy kanos rocksztárral. Az egykor nagy orráért csúfolt Tamara rút kiskacsából gyönyörű nővé cseperedett, így már puszta jelenlétével, valamint kalandos szerelmi kalandjaival az egész falucska életét fenekestül felforgatja.

Megvalósítás: A képregényt ugyan nem ismerem, de véleményem szerint sikerült jól átültetni a nagy-vászonra, legalábbis az eddigi visszajelzések alapján. Stephen Frears eddigi munkásságából kiindulva, pozitív elvárásokkal ültem le a film elé és nem is kellett csalódnom. A rendezőnek már eddig is számos remek produkciót köszönhettünk, olyanokat mint a Veszedelmes viszonyok, Svindlerek, Pop csajok satöbbi, A királynő, A mondvacsinált hős, Cheri és még sok más. Ezekből már képet lehet kapni, hogy nem egy átlag direktorral van dolgunk. A sztorit ugyan a képregény adta, de kellett egy jó forgatókönyv is. Egy mozis téren viszonylag ismeretlen nevet szerződtettek erre a posztra. Moira Buffini két sorozattól és egy rövidfilmtől eltekintve még új arcnak számít, ám tudhat valamit, mivel az új Jane Eyre feldolgozást is ő írja.

A szokásos angol humor mellett bőven kapunk drámát is és ebből a kettősségből áll az egész mű. Bemutatja milyen idilli is ez  a kis falu és hogy ezt a nyugalmat milyen könnyen fel lehet forgatni és ebben nem mindig van szerepe Tamara Drewe-nak.  Az emberek egymáshoz való viszonya a lényeg, az hogy bármennyire meghitt egy kapcsolat – vagy csak annak tűnik – elég egy kis lökés és máris minden gyökerestül megváltozik. A helyi kamaszoknak nincs jobb dolga mint panaszkodni és bajt keverni, ami végül is érthető ha figyelembe vesszük, hogy ők azért szeretnék kiélni magukat – csak ez nem a jó irányba történik. Minden egyes szereplőnek megvan a maga bája, végül mindegyikükkel lehet szimpatizálni, akkor is ha előtte nem kedveltük meg őket.

A szereplőválogatás nagyszerű lett. Gemma Arterton nem jött be sem a Perzsia hercegében, sem a Titánok harcában. De itt annál inkább, ezt a szerepet neki írták és végre láthattam, hogy valójában tehetséges színésznő, nem csak agyonhype-olt. Így majd adok esélyt a Jancsi és Juliskának is, ha elkészült. Roger Allam vérbeli sorozatszínész, de mégis rögtön felismerni akármelyik filmben szerepel is, ilyen volt a V mint Vérbosszúban is és remélem ilyen a Karib Tenger Kalózai 4-ben is – akár csak a Margaret Thatcher életéről szóló Vaslédiben is. Bill Camp általában véve inkább mellékszereplő mint főhős, ám érdemes figyelni rá, megvan az a fajta játéka, ami emlékezetessé teszi.  Dominic Cooper-t először a Mamma Mia-ban ismertem meg, aztán egyre több régebbi alakítása tűnt fel, ahol még nem tudtam, hogy ki is ő. Egyelőre őt sem látni főszerepben, de remélem ez idővel változhat, legközelebb az idősebb Stark – fiatalabb kiadása – lesz az Amerika Kapitányban.  Luke Evans is része az új generációnak, első nagyobb filmje a Titánok harca volt és azóta is hasonlóan nagy kaliberű produkciókban vesz részt, őt idén háromszor is láthatjuk, de talán a legígéretesebb Aramisként lesz a Három Muskétásban – ami az xxx-edik feldolgozása a könyvnek. Jessica Barden pofátlan kis kamaszlánya megmutatta, hogy ha így halad, akkor esélyes arra hogy sokra vigye, de majd kiderül mit alakít a Hanna-ban. Tamsin Greig is a televizióban szerepel főleg, de remélem ez nem megy így sokáig, mert fantasztikus színésznő, akihez nagyon illett a megcsalt feleség szerepe.

Ben Davis tájképei és fényképezése önmagában nem adta volna meg azt a hangulatot, ami műsoridő alatt végig érződött. Kellett hozzá Alexandre Desplat zenéje is. Desplat filmzenéje egyszerre könnyed és súlyos, vidám és szomorú, csapongó és magával ragadó, nagyon eltalálta hogy milyen dallamvilág illene ide.  A komponista 95 óta szerez zenét mindenféle-fajta filmhez, ezidáig négyszer jelölték Oscar díjra, sajnos ő olyan zenét készít, ami az adott mozgóképhez maximálisan passzol, ugyanakkor külön már nem annyira populáris és ezért a nagyközönség számára még nem él annyira a köztudatban, de persze bízom benne hogy ez is megváltozik.

Mit mondhatnék még a Tamara Drewe-ról? Csak az kezdjen bele, aki szereti az angol filmipart, mert a Hollywood-on felnövő generációknak ez talán sokszor túl borús lehet, ez persze nézőpont kérdése. A szinkronról annyit, hogy bár jó lett, érdemes megpróbálkozni az eredeti hanggal, mert sokkal jobban ütnek a szövegek és a színészi játék is jobban átjön.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s