Nagyító alatt : Vakító fehérség (Whiteout)

Hivatalos leírás: Az Antarktiszon dolgozik Carrie Stetko rendőrbíró. Már elege van az elszigeteltségből, az eseménytelen napokból, alig várja, hogy a hat hónapos sötétség előtt még hazainduljon. A tervéből semmi sem lesz, amikor a jégmezőn egy amerikai geológus holttestére bukkannak. A férfit meggyilkolták, és ez az első gyilkosság a kontinensen. Egy különleges ügynök, Pryce érkezik a bázisra, hogy segítsen Carrie-nek, de ő bizalmatlanul fogadja. A rejtélyes haláleset utáni nyomozás egyre érthetetlenebb dolgokat tár fel, amelyek egy hatvan évvel korábbi bűnténnyel vannak kapcsolatban.

Megvalósítás: Kezdjük ott, hogy a havas filmek a gyengéim ( a top a K2 és a Hó hatalma nálam), valószínűleg ennek az az oka, hogy ritkán készül ilyen. Sajnos a paletta nem túl bő, de szerencsére néha-néha feltűnik egy-egy ami érdemes a figyelemre. Emellett Dominic Sena munkásságát is szeretem, a Kalifornia, Kardhal, Tolvajtempó trió nagyon bejött tőle. Ennyiből kiderülhet, hogy nagy elvárásokkal ültem le ez elé a francia-kanada-usa koprodukció elé, ami Greg Rucka és Steve Lieber képregénye alapján készült, amit persze kicsit átírt Jon és Erich Hoeber, illetve  Chad és Carey Hayes. A sok írónak köszönhetően – vagy nem – az izgalmas krimi sokszor átment egy drámába, ahol csak néha volt valami izgalom, igaz ahol volt ott rendesen megcsinálták.

Már kezdetben mindenki tudja, hogy a gyilkos ott van az állomáson. Hiszen hol lehetne, odakinn a -50-ben? Így tehát nem tudtak eljátszani azzal a lehetőséggel, hogy igazán meglepjék a nézőket. Ennek köszönhetően a “bárki lehet az elkövető” érzésnek át kéne hatnia a filmet, de sajnos nem így lesz. A marshall tulajdonképpen senki mást nem talál gyanúsnak, mint az újonnan érkező ügynököt, aki segíteni jött és ezzel mi is kételkedni kezdünk benne. A pilóta, aki mellesleg kimondottan szimpatikus karakter, egy pillanatra sem tűnik rossz fiúnak.

Kate Beckinsale-t a Börtönpalota óta imádom és ez azóta sem változott. Rendkívül tehetséges színésznő, de most nem volt hiteles. Tom Skerritt már veteránnak számít, számos felejthetetlen alakítással a háta mögött. Columbus Short is azok közé tartozik, akiket hamar meg tudtam kedvelni és ehhez a figurához pont ő kellett. Gabriel Macht profiként mozgott végig és nem lehetett eldönteni, hogy most akkor valójában  jó, avagy rossz-e.  Tulajdonképpen ők négyen voltak az abszolút főszereplők, a többiek mint például Alex O’Loughlin, Shawn Doyle, Joel S. Keller, Jesse Todd, Arthur Holden, Erin Hickock, Steve Lucescu és mások, olyan rövid időket szerepeltek, hogy nem volt különösebb utóhatásuk. – Persze ez alól kivétel a gyilkos, de mivel majdhogynem a végén derül ki a személyazonossága, így amíg az arcát nem mutatják, nem is tudjuk hogy ki az, ellenben utána rögtön mindenki felismeri majd.

Christopher Soos operatőri munkájának és John Frizzell frusztráló zenéjének hála, a feszültséggel teli légkör megvan. Kár hogy még ezekkel együtt is sokkal jobb lehetett volna, a potenciál megvolt benne és nem is bukott el végül is, de sokszor az az érzés motoszkált bennem, hogy én már ezt láttam. Arról nem beszélve, hogy van benne egy visszaemlékezés, amit többször is elővesznek,  mindig többet mutatva belőle, de sokszor akkor is elég zavaró volt.

Ami miatt nálam mégis működött a produkció, az főként a légkörnek volt köszönhető, a csodaszép jéghegyek, a naplemente, a gyilkos hóviharok és rettenetes hideg, ami végig jelen van.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s