Nagyító alatt : Ichiban Ushiro no Daimao

Történet : Sai Akuto éppen az új iskolájába tart, egy mágusképzőbe, mikor összefut az egyik ottani diáklánnyal, Hattori Junkoval. Hamar összebarátkoznak és hűségesküt is tesznek. A lánynak tetszik, hogy Akuto pápa akar lenni és békét szeretne teremteni. Az iskolában amikor a mesterséges szellem mindenkinek megmondja a jövőjét, az övé nem várt fordulatot vesz. Az ő jövője, hogy ő lesz a Démonkirály. Ez a kijelentés elég volt ahhoz, hogy az iskolába mindenki féljen tőle és Junko is megutálja, amiért szerinte elárulta.  Az igazság bajnokaként nem engedheti hogy Akutoból az legyen amit jósolnak, hiába bizonygatja a fiú, hogy nem ő a Démonkirály. Ettől kezdve Akuto élete egyre bonyolultabb lesz, mivel sokan szeretnék, ha “eltűnne”, mások ha szolgálhatnák, irányíthatnák, vagy szerethetnék.

Megvalósítás: Mizuki Shotaro light novel sorozata Souchi Ito képeivel, először 2008 -ban jelent meg. Az év vége felé a Champion Red shounen magazin kezdte el publikálni. Ez idő alatt elég ismertséget és rajongót szerzett egy mangaváltozathoz, ami szeptemberben debütált. Az készítők maradtak Ito-ék továbbra is. A light novel nyolc, a manga két kötetnél tart jelenleg és mindkettő folytatódik tovább.

Az anime idén került a képernyőkre egy 12 részes sorozat formájában, amit az Artland készített. A munkájukra nem lehet panasz, nagyon szépen néz ki minden. Rendezőnek, Takashi Watanabe-t kérték fel, akinek van bőven szakmai tapasztalata mind shounen mind vígjáték terén. A forgatókönyvén két ember dolgozott, Masanao Akahoshi és Takao Yoshioka. Azt nem tudom történetileg eltértek-e a mangától, de a vége nyitott maradt, így lehetséges egy második évad is. De ha mégsem lesz, akkor sem lesz rossz szájíz utána, ugyanis a bevált hárem anime befejezést használták.

A karakterek hozták a kötelező sablonokat és már a sorozat kezdetekor világos mindenkinek, hogy a főhős az összes hölgy szívét el fogja majd nyerni. Az én kedvencem Junko volt és bízom benne, ha lesz folytatás, akkor ő lesz a befutó. Ezt nem csak azért mondom mert jól néz ki, mert hogy erre nagyon ügyeltek a készítők, lévén ecchiről van szó. Hanem a személyisége is sokkal szimpatikusabb volt nekem, mint a többiek.

Az ecchi rész elég merész poénokkal szórja meg az epizódokat, sokszor nem is a vizualizáció, hanem maga a párbeszéd az ami miatt az erotikus, vagy perverz határba esik bele. És van itt minden, szakadó ruhaneműk, csápos szörnyeteg, tengeri uborka és a többi és a többi. Nem lehet unatkozni mert végig humoros marad. Az utolsó részeknél azonban előtérbe helyeződik a főcselekmény és sokkal komolyabbra fordul a helyzet, sok csatával és őrjöngéssel, hogy aztán a végén visszatérhessen a megnyugtatóan humoros állapotba.

Külön jó pont a kiváló seiyuu válogatás és hogy az összes szereplő azt a hangot kapta ami illett hozzá. Csak felsorolás : Takashi Kondo (Akuto), Yōko Hikasa (Junko), Aki Toyosaki (Kena), Aoi Yūki (Korone), Chiaki Takahashi (Mitsuko), Haruka Tomatsu (Eiko), Shizuka Itou (Fujiko), Ryou Hirohashi (Lily), Tsubasa Yonaga (Miwa Hiroshi), Tarusuke Shingaki (Yamato Boichiro), Jouji Nakata (Peterhausen), Yuzuru Fujimoto (Headmaster).

A hangokra szintén nulla a panasz, mivel idei a sorozat minden gyönyörűen szól. Tatsuya Katou zenéje pedig remekül passzol az anime világához. De az igazán shounenes dallamvilág a harcoknál és utolsó epizódoknál csendül fel. Az opening jól meg lett választva.

Az openinget a Sphere énekli és a szám címe, REALOVE:REALIFE.

Az endinget Natsuko Aso énekli és a címe Everyday sunshine line!

A grafika eszméletlenül szép, kivetni való nincs benne. A CGi-vel sincs semmi baj.

Összesítve : Egy kellemes 12 részre kikapcsolódhattok, miközben össze meg vissza nevetitek magatokat. MAL 9 pont

Reklámok

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s