Nagyító alatt : A varázslótanonc (The Sorcerer’s Apprentice)

Hivatalos leírás: Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől, Beckytől. Balthazar Blake pedig egy igazi varázslómester, aki a mai, modern Manhattanben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, Maxim Horvath-tól. Balthazar nem boldogul egyedül, így felfogadja tanoncának Dave-et, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni. Sajnos ezek az erők túl mélyen lappanganak Dave-ben, aki bár keményen próbálkozik, csak nehezen tudja elsajátítani Blake összetett varázsművészetét. A mágus és segédje azonban keményen dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a sötétség erőit. Az ifjú Stutlernek most minden bátorságára szüksége lesz, hogy túlélje a kiképzést, megmentse a várost, és még a kiszemelt lány szívét is meghódítsa, hogy végül joggal nevezhesse magát igazi varázslótanoncnak.

Megvalósítás: Sokat ígérő előzetes és film megnézését követő csalódás, nagyjából ez jellemezte a produkciót. Mondjuk én voltam a hülye, hogy vártam valamit is tőle, de hát már ért kellemes meglepetés máskor is. Eleve nem értem, hogy minek kellett egy kedves Disney történetből egy varázslóharcokkal tarkított tinifilmet készíteni. Azt meg végképp nem értem, hogy egy olyan rendező mint aki olyan filmeket dirigált, mint a Kölyök vagy a Csodabogár miért gondolta, hogy ebben a sztoriban van lehetőség. Az akció részét még érteném és a kalandfilmes résszel is bizonyított már a Nemzet Aranya 1-2-vel, vagyis Jon Turteltaub alkalmas választásnak tűnt.  Nem is az ő hibája , hogy nem jött össze, az inkább az ötlettelen forgatókönyv miatt volt.

Ha egy filmnek öt írója van az már önmagában nem szerencsés, hiszen egyikük sem tudja teljesen megvalósítani az elképzelését. Így pedig lett egy gyenge “mentsük meg a világot a gonosztól, miközben jó lenne becsajozni közben és talán a végére a mesternél is nagyobb mágus lehet egy fizikaszakos hallgatóból” cselekmény. Ez önmagában talán elég is lett volna, ha ismeretlen arcokkal csinálják meg, de mivel elég ismert neveket szerződtettek le már megvolt az elvárás a nézők részéről. Még az sem mentette meg a középszertől, hogy Jerry Bruckheimer filmjei általában elég látványosak és\vagy pörgősek, mert itt a látvány nem volt elég a meggyőzéshez, egyrészt azért mert elég idétlenül festett, másrészt egy ilyen történettől az ember áll-leejtő csatákat várna és nem hogy az állam nem esett le közben, hanem még vissza is kellett fognom magam, hogy ne ásítsak. De persze szokás szerint ez egyénfüggő, viszont az jelent valamit hogy eddig akárkit kérdeztem róla a válasz 80 százalékban a gyenge kifejezés volt.

Ahogy említettem a színészek nem kis nevek. A rendező és a producer hozta magával Nicolas Cage-et, aki az utóbbi időben nem volt túl meggyőző, már ami a szerepvállalásait illeti. A Mocskos zsaru egyszerűen borzalmas volt, meg sem közelítette az eredetit és bár Cage-nek jól áll a kissé őrült karakter is, ott túlságosan szemét volt ahhoz, hogy bárkiben szimpátiát ébresszen. Jay Baruchel próbál kitörni az idétlen vígjátékokból, de ezúttal sem jött össze neki. Alfred Molina abszolút kedvenc, mindenben imádtam eddig és ez nem fog változni, a filmet is csak miatta néztem végig. Toby Kebbell igazán tehetséges és remélem, hogy a jövőben a nagyobb felkérések is el fogják érni, idén a Hadak útja Spielberg moziban szerepel még és remélhetőleg felfigyelnek rá ott is. Teresa Palmer szép, aranyos és kedvelem. Már korábban is láttam vele filmet, de igazán a Negyedik-ben szerettem meg. Monica Bellucci elég keveset játszik, de őt is öröm látni. Mostanság is sokat forgat, csak sajnos ebből kevés jut el hozzánk.

Egy fontos pozitívum még a jó filmzene. Trevor Rabin már elég régóta a kedvenc komponistáim közé tartozik, munkái lendületesek, hangulatosak és sok témájuk van. Zenéit főként az akció és kalandfilmesek szeretik, de más műfajban is megállta már a helyét.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s