Nagyító alatt : Get Backers

get-backer

Amano Ginji és Midou Ban, azaz a Get Backers feladata az elveszett dolgok és személyek visszaszerzése. Persze ezt nem ingyen teszik, ez a munkájuk és bár ügyfelük van, a pénzzel nem tudnak bánni, ezért folyton le vannak égve. A hely tulajdonosa – ahol az ügyleteket lebonyolítják – maga sem amatőr, információszerzésben van otthon, míg megbízásokat egy Hevn nevű nő szerzi főleg, de ezek általában veszélyes küldetések.

Azonban nem kell őket félteni. Ginji a Mugenjou nevű épület és az ahhoz tartozó terület ura volt korábban a Volts nevű banda fejeként, mint a Reitei (Villám uralkodó).Ban pedig 200 kilogrammos csapásokra és fogásokra – mint a kígyó harapás nevű egyik kedvenc mozdulata – képes, emellett birtokolja a Jagan-t – azaz a gonosz szemet. Ez utóbbi képes arra, hogy egyetlen pillantás után ami az ellenfél szemébe történik, egy látomást idéz elő, mely kedvezően befolyásolhatja bármely harc kimenetelét. Emellett egy nagyobb erő is van még a tarsolyában, amelyet nem szeret használni, mert akkor sokkal vérszomjasabb lesz, akárcsak Ginji amikor túlságosan használja képességét és visszaváltozik Reitei-é.

Különböző szerződések, különböző ügyfelek és különböző ellenfelek. Az ellenfelek főként azokból kerülnek ki akik nehezítik a küldetéseket, vagy akár azok akiktől vissza kell szerezni azt a valamit.

0020nn4

Yuya Aoki mangája Rando Ayamine rajzaival 1999-ben jelent meg először a Weekly Shōnen Magazine-ban. A sorozat 2007-ben ért véget harminchét kötettel.

A sikeres kezdésnek és a folytatásban sem lankadó rajongásnak köszönhetően a képernyőkre is eljutott. A Studio DEEN animálásában 2002 október ötödikén  kezdték el vetíteni az anime-t a televiziókban és egészen 2003 szeptember huszadikáig futott, ezalatt 49 epizódot mutattak be.  A két rendező Kazuhiro Furuhashi és Keitaro Motonaga remekül összehozta a szálakat, arra azonban nem maradt idejük, hogy rendesen elvarrják, mert a befejezés mint olyan, még nem készült el hozzá.

A történet ezen mit sem változtat, főleg mivel eredetileg a mangából vették át. Lineáris cselekménymenet folytonos múltra utalásokkal, ami egészen addíg megy, míg a múlt szereplői maguk fel nem bukkannak. Egyetlen hibája, hogy nincsenek az egyénenkénti kis történetfoszlányok kibontva, illetve kitisztulva a homályos részek, amikből pedig sok van. Nem tudunk meg semmit Ban-ról, a Last Children-ekről, a Mugenjou titkáról és végleges céljáról, Kazuki sorsáról és a többi és a többi. Erre valószínűleg választ ad majd a manga. Ezenkívül a vége is olyan mintha össze lenne csapva.

Műfaja erősen shounen-fight és dráma  keverék, itt ott elhintett romantikus, és humoros pillanatokkal. Ezekből nincs sok, éppen annyi hogy oldja a drámai részeket, amiből viszont találni bőven. Emberi életek, emberi sorsok elevenednek meg, itt mindenkinek megvan a maga szomorú múltja, és ezekből a 49 rész alatt bőven lehet mazsolázni.

getbackers3

A karakterekre erőteljesen épít a történet és mivel ez egy shounen-fight így el is várható a változatos és emlékezetes felhozatal mind a jó, mind a rossz oldalon. A két főszereplőn kívül, akik maguk is igazi “cool arcok” a legnagyobb favorit számomra, a személyiségében is nagyon összetett Dr. Jackal azaz Akabane Kurodo, aki hiába az egyik legsötétebb gonosz – mi is lehetne az, aki azért öl mert élvezi és izgalomra vágyik – olyan karizmatikus, hogy még a legnyugodtabb pillanatában is magával sodor erőteljes egyénisége. Hogy a többiek nem lettek jók, erről szó sincs. Itt van Himiko, Jubei, Kazuki, Shido, Masaki, Azuma és még sok más.

A hangzás tökéletes sehol egy felesleges hang. A zajok, robbanások, csattanások, egyszóval az effektek szépen ütnek, minden ott szólal meg és úgy ahogy kell. Ez azért nem lehetett egyszerű feladat, mert mindenféle környezetben harcoltak hőseink és mindennel ami létezik.  Ezért dicséret illeti Yota Tsuruoka-t. Ha valaki mégsem lenne megelégedve annyira, az ne feledje hogy lassan tíz éves a sorozat.

A zene vegyes, minden megtalálható benne. Az elektronikus hangoktól, a klasszikus hangszereken át, a szintetizátorig bezárólag. Néhol rockos, néhol jazzes beütésű. A szaxofon kimondottan kellemesen hat, akár egy nyugodt pillanatban akár egy akció alatt is. A változatosság nem megy az élvezhetőség rovására, mert minden zenei betét egy egy jelenetnek felel meg, így több téma is található az OST albumokon, mert hogy kettő van belőlük. A klasszikusan hangszerelt dalok között vannak nagyon szépek is és van amit csak az animevel lehet élvezni,  külön nem. Ennek ellenére egy igen jó score-t csinált hozzá Iwasaki Taku.

Az openingek :

  1. Yuragu Koto Nai Ai” – Naomi Tamura ( 1-25)
  2. Barairo no Sekai” – PIERROT (26-49)
Az endingek :
  1. Ichibyo No Refrain”  –  Otoha (1-13)
  2. Namida no Hurricane” –  Bon Bon Blanco (14-25)
  3. Mr. Déjà vu” –  naja (26-37)
  4. Changin‘” –  Nona Reeves (38-48)
  5. Yuragu Koto Nai Ai” –  Naomi Tamura (49)
Meg lehet hallgatni őket
https://i0.wp.com/www.sky-animes.com/cat_images/OST/get_backers_ost_1.jpg
https://i2.wp.com/www.sky-animes.com/cat_images/OST/get_backers_ost_2.jpg
A szinkron ismételten kivételes munka, ahogy azt a japán seiyuuktól megszokhattuk, tökéletes profizmussal élték bele magukat az adott karakter bőrébe. Showtaro Morikubo (Ginji), Nobutoshi Canna (Ban), Nobuo Tobita (Akabane), Rio Natsuki (Hevn), Souichiro Hoshi (Kazuki), Takanori Hoshino (Shido), Takehito Koyasu (Jubei), Natsuko Kuwatani (Himiko), Otoha (Natsumi), Mitsuki Saiga (Makubex), Yasunori Matsumoto (Wang), Hideyuki Hori (Masaki), Hideyuki Umezu (Azuma), Ken Narita (Eiji), Masaharu Satou (Gen), Masahiko Tanaka (Fudou), Megumi Ogata (Clayman), Mitsuaki Madono (Emishi), Shinichiro Miki (Teshimine), Takahiro Sakurai (Kagami), Tetsuo Kaneo (Sakai), Yukiko Iwai (Sakura).
Többet nem is sorolok fel, a lényeg az hogy minden tekintetben nagyszerű munkát végeztek.
A grafika a kilencvenkilences évnek bőven megfelel. Az akkori rajzoláshoz viszonyítva szépnek mondható. A néhol alkalmazott CGI egyáltalán nem lóg ki. A színek úgy változnak ahogy a helyszínek is, mondjuk ez megszokott dolog, de most a helyszínek többnyire lelkiállapotokat és hangulatokat is tükröznek. A hátterek jól néznek ki, az állóképek szintén. A karakterek megrajzolása szintén jó pont. A mozdulatsorok és a mozgásdinamika nem hagy kivetni valót maga után. Akadnak aranyos pillanatok amikor megjelennek a chibik is, és Ginjinek akadnak olyan jelenetei amikor “átváltozik” egy kisebb kiadású plüssfigurává.
back63xback84qback89qxback181tback506qx3back570qx6back503xback503qback488qxback343qx2back323tback250qxback247qback245qx3back254qxback234xback234qx3back206qx2back201qback188back183tback104qxback91tback137qx3back175back203tback204qxback237q
Összesítve : Akciókedvelőknek kötelező. MAL: 8 pont.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s