Nagyító alatt : Afro Samurai

198

Két fejpánt létezik, az egyiken az van hogy az első és a másikon az, hogy a második. Ezek a fejpántok, a világ legnagyobb két harcosát illetik meg. De az elsőt csakis a második hívhatja ki, senki más.

Afro apját , aki az elsőt birtokolta legyőzte egy Justice nevű ember, ezért élete célja, hogy évekkel később immár a második fejpánt tulajdonosaként eljusson hozzá, kihívja, legyőzze és megölje, ezzel bosszút állva apjáért. De ez nem olyan egyszerű ha minden kisebb nagyobb harcos az életére tör, hogy ők legyenek a kihívók.

Afro útját árulások, erőszak, vér, csalódás és folyamatosan özönlő ellenfelek nehezítik, de ő nem áll meg, csak megy előre.

afro_samurai_048

Eredetileg Takashi Okazaki dojinshi-jeként indult 1990 és 2000 között és valószínűleg meglátták a benne rejlő lehetőséget ezért elkészíthették az animet is. A Gonzo studió vette a szárnyai alá és Fuminori Kizaki-ra bízták a rendezést. Összesen 5 darab huszonöt perces epizódot készítettek, a szinten öt kötetes mangából.

Műfaját tekintve egy erősen akcióközpontú sci-fi, amiben szerepet játszik még a harcművészet, a mérhetetlen erőszak, csipet romantika és dráma.

A történet, habár elsőre gondolnánk miről fog szólni, rengeteg felesleges dologgal megpakolták és amúgy is, a vége láthatatlan akcióknak köszönhetően – amiért helyenként monotonná és ebből fakadóan unalmassá válhat – eltörpül. Ami igen sajnálatos, mert a világ amibe ágyazva van, az fantasztikusan van megcsinálva. Olyan mintha a feudális Japán találkozna a vadnyugattal és beleolvadna a jövőbe. Egyesül benne a kelet és a nyugat, az idő összemosódik, lehet egy alternatív világ, lehet a jövő, lehet bármi.

afro_samurai_049

Karakterek változatosak voltak, de a kidolgozásuknak sajnos betett a történet rövidsége, kár, mert nem egy volt, akiről többet is jó lett volna megtudni.

A hangzás király, nagyszerűen szólnak a harcok alatti effektek, a háttérzajokra inkább a csönd a jellemző, mint a régi vadnyugati filmekben.

A zene olyan, mint a főszereplő. Főként Hip-hop szól aláfestésként, ami nem meglepő mert a zeneszerző az egykori Wu-Tang Clan tag, RZA.

A szinkronra sikerült megnyerni jó pár nagy nevet :

Nem volt rossz egyáltalán, nekem mégis valamiért hiányzott a japán hang.

afro_samurai_044

A grafika az egyetlen, amire tényleg azt mondtam hogy ez igen, most odatették magukat. Igaz, hogy szokatlan az ábrázolsámód, de ettől eltekintve valami egészen gyönyörűek a képek, a maguk módján.

Nem csak a szereplőkre gondolok itt, ott van a mozgáskoordináció, a mozgásdinamika, az effektek, az állóképek, a hátterek, az egész.

Iszonyat dögös a képi világ, tényleg jobban fest mint a rajzlapon, de akkor is azt mondom ez sajnos kevés, mindegy. A világok és idősíkok ötvözése nagy ötlet és úgy is néz ki.

0000036738_200701031707060000036739_20070103170708afro_samurai_001afro_samurai_002afro_samurai_005afro_samurai_016afro_samurai_024afro-samurai1afro-samurai3afro-samurai2afro_samurai_0180000036740_20070103170711afro_samurai_014

Resurrection címmel készült még hozzá, egy Movie\Special, ami két évvel ezután játszódik, és mivel már alapban Blue-Ray ben jelent meg, még szebb mint a sorozat.

Valamint nemrég megjelent az azonos című játék is :

Összesítve : Lehetett volna sokkal jobb is, így csak a grafika miatt élveztem. MAL 6 pont

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s