Nagyító alatt : Amaenaideyo

index

Satonaka Ikko a 16 éves budhista szerzetesnövendéket a Saien Templomba küldik, hogy tanuljon, a templom vezetője a nagymamája, aki rajta kivül még  6  szép fiatal lánnyal él ott. Ők Haruka, Chitose, Hinata, Sumi, Sakura, és  Yuuko. Habár irigylésre méltó helyzetben van,  agyon dolgoztatják és a folyton történő félreértéseknek köszönhetően verik is. Főleg Chitose akivel egy egy furcsa kapcsolat alakul ki köztük.  Ezenkívül ha a meglát egy félig, vagy teljesen meztelen” nőt megtisztító hatalma felébred” és hatalmas ereje birtokában minden szellemnek nyugalmat tud adni. Azonban vannak olyanok, akik meg akarják szerezni az erejét és csak a barátaira tud támaszkodni.

largeAnimePaperscans_Amaenaideyo-2

Az eredetileg mangaként debütáló alkotás 2004 márciusától 2007 februárjáig futott . A szerzője  Motonaga Keitaro volt és  a viszonylag gyors sikernek köszönhetően el is adta az animálási jogokat a Studio Deen-nek. Akik 2005-ben egy 12 részes –  plusz egy special – sorozatot készítettek belőle, és 2006-ban Amaenaideyo Katsu címmel egy szintén ugyanannyi részes folytatást is.

De 2007-ben készült még egy mangaváltozat Amaenaideyo MS címmel, ami azóta is fut. Sogabe Toshinori és Bohemian K közös munkája a Wani Books gondozásában lett kiadva, jelenleg 6 kötetnél jár.

Műfaját tekintve romantikus ecchi vígjáték, egy kis szupererővel és harcokkal kísérve, kis drámai hatással. Az ecchi rész már magából a cselekményből adódik, és egészen extrém helyzeteket hoz létre.

A történet nem túl bonyolult, viszonylag összefüggő, fordulatmentes de fenntartja a figyelmet. De igazából a hangsúly a lehetetlen szituációkban, a sok meztelen jeleneten és az eget verő humoron van.

amaenaideyo_spread

A hangok rendben vannak, a zajok és különböző – bár nem gyakori – effektek szépen tisztán szólnak akkor és úgy ahogy kell.

A szinkron parádés lett, Nakahara Mai (Chitose), Sanada Asami (Kazuki), Suzuki Chihiro (Ikko), Watanabe Akeno (Haruka), Higuchi Chieko (Yuko), Terada Haruhi (Sakura), Mitsuishi Kotono (Miyako), Shintani Ryoko (Hinata), Kawakami Tomoko (Sumi) remekelnek. Rengeteget dob a hangulaton, ahogy játszanak.

A zene a szokásos sémát követi, főleg szintis dallamok, de akadnak klasszikus hangszerek is. De mivel a lényeg az inkább látvány, így elhanyagolható az aláfestés. Ennek ellenére azért akad egy két hallgathatóbb darab is közte.

Az openingek és endingek remekül, bemutatják az anime lényegét. Egyébként a szokásos jpop számok, és kellemesek is.

A grafikára nem lehet panasz, egészen szépen sikerült. A vidám és élénkebb színek váltakoznak a halványabb és mélyebbekkel, a hangulatváltozásokat is bemutatva. De a hátterek és állóképek ellenére, ami megfogja a szemünket – főleg a fiúkét – , az a karakterábrázolás. Mert itt tetőtől talpig ruhában és ruhátlanul, a különböző pozíciókat bemutatva ámulhatunk, a gömbölyded formákon.

Emellett azonban szót érdemel az is, hogy a komolyabb és borongósabb, illetve drámaibb részeknél a kidolgozottság megnövekszik és az érzelmek kihatnak a megjelenítésre is. A vicces részeknél a szokásos chibis ábrázolás mellett a sokat látott rajzolás köszön vissza.

amaenaide_yo_001amaenaide_yo_003amaenaideyo001amaenaideyo44journal_518138ama6-480x273mendoiamaenaideyo01dvdfog0

A sok nudizmus és félreérhetetlen pillanatok után, a második széria már bekeményít egy kicsit és komolyra veszi a figurát, ebben már sokkal több drámaibb jelenetet lehet felfedezni, ugyanakkor ezzel a szereplők egymáshoz viszonyulása is megváltozik, ráadásul az új karaktereknek hála, sokkal lendületesebb is lesz.

Összesítve : Végül is csak szórakoztatni akar és azt jól is teszi. MAL: 7 pont.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s