Nagyító alatt : Air Master

393px-Airmaster_1

Aikawa Maki fiatalkorában tornász volt, aztán történt valami aminek a hatására  pár év múlva utcai harcossá vált, Airmaster néven. A nevét a könnyed harci stílusáról kapta és sokszor légies mozgásáról, ami mindenkinél gyorsabbá is teszi.

Élete egyetlen komoly öröme az amikor küzdhet valaki ellen, ez a vérében van. És amikor megismerkedik néhány iskolással, ahelyett hogy megijednének és a szokásos, ” az erőszak nem szül semmi jót ” halandzsával jönnének, rajonganak érte majd összebarátkoznak.

Segítik a bajban és támogatják, amikor szüksége van rá és most hogy közeledik egy nagy viadal, rá is szorul majd. Egyetlen ellensége – Sakiyama Kaori – ,aki  miután megalázó vereséget szenvedett – nem küzdelemben – ,komoly edzések után a nyomába ered és addíg nem nyugszik, míg végleg le nem győzi.

anime-airmaster

Elsőként mangaként debütált a történet, amely Shibata Yokusaru munkája. 1997 és 2006 között mintegy 28 kötet jelent meg. Az anime a Toei Animation gondozásában készült el és 2003-ban került a képernyőkre, összesen 27 részt élt meg és szvsz nem lett befejezve teljesen.

Műfaját tekintve akció vígjáték, sok harcművészettel és még több irrealitással.

A történet egyáltalán nem csavaros. Adva van egy lány akinek egyetlen dolga az, hogy mindenkit legyözzön és bajnok legyen. Ugye sok hasonlót olvastatok, láttatok már. Hogy ez mégis miben különbözik? Sokban nem, de azt jól csinálja, a komolyság mint olyan, itt nem sok szerepet játszik, talán csak az utolsó részeknél. Ami van benne, az hamar el is száll és átveszi a helyét az őrült humor és hihetetlen helyzetek sora. De ne értsetek félre vannak benne olyan szituációk, amikor elég súlyos dolgoknak lehetünk tanui, mégis valószinűleg pontosan ezért ezek átmennek könnyübe nem is sok idő után. Ilyen lehet például föszereplőnk “első éjszakája” amit átélhet férfival de nővel is ,ha úgy akarja bármi történhet.  És ezzel még nem is mondtam semmit, a különös és furcsa jelenetekből egy zsáknyi akad a huszonhét rész alatt, mindez rengeteg humorral tálalva.

A karakterek a szokásos verekedös történet sémát követik, van mindenféle harcos, mindkét nemből akadnak kemény ellenfelek, rajongó barátok és levakarhatatlan szerelmesek. Ha a személyiségülóket nézzük, akkor már több eltérést tapasztalhatunk, de végső soron mindenki egyet akar : Maki-t. Vagy így vagy úgy.

A hangoknak fontos szerep jut, a rengeteg “mutatványnak” köszönhetően. A sok effekt jól illeszkedik a hangzáshoz, nem rendkívüli, de pont annyira beleillil, mint mondjuk a zeneYoshihisa Hirano neve ismerős lehet a Death Note kapcsán, azonban itt nem kamatoztatta a tehetségét annyira. Pont olyan aláfestést csinált, ami hallgatható, élvezhető, de nem tűnik ki és csak magával az animevel létezik egészként.

Az opening is beleillik ebbe a légkörbe, viszont az ending lendületesebb, ami a Maximum The Hormone-nak köszönhető és talán furcsa, hogy pont a zárás a lüktetőbb, de higgyétek el, ez így lett jó.

A szinkron megint kiváló lett, egy kivétel akad akinek a hangjától a falra tudtam volna mászni, ez pedig Kaneda Tomoko (Renge) volt. Paku Romi mint Makitökéletes választás volt, a többiek is jól teljesítettek, de ő kivételes volt – legalábbis nekem.

A grafika nem vadonat új, de mindenéppen a szemnek kellemes, a szokásostól sok mindenben különböző ábrázolásmód, ad neki egy kis pluszt, ami nagyon jól jön ki a harcjeleneteknél. Ezkenél a rajzolás sokkal részletesebb lesz, minekáltal élénkebb és vibrálóbb is. Ez nem azt jelenti, hogy csupa vidám szín keveredik benne. Korántsem van így, sötét, borús, ilyesztő, megkapó, szeretettel és gyűlölettel teli színek váltakoznak és így lesz szebb és szebb.

A mozgásdinamika maga a nagybetűs rajzművészet, ahogy életre kelnek azok a mozdulatok, amiket a valóságban lehetetlennek tartanánk, értelmét nyeri az egész. Egy folyton változó színvilág ahol minden lehetséges, akkor is ha a logika nem ezt diktálja.

A karakterdizájn szintén érdemes arra, hogy vessünk rá egy pillantást. Ahogy egyes szereplők arányukban eltérnek mástól, úgy térnek el saját kinézetükben is maguktól. Példának okáért Maki nem csak jól mozog, de jól is néz ki a maga nagyságával – és itt a magasságát értem. Több ilyen is van, de ezt nem részletezném, mert ezért különleges. Ugyanakkor a komolyabb ellenfelek és barátok – vagy tisztelők – kidolgozása a messze menőkig tökéletes, sugárzik belőlük a gyilkos szándék, a szenvedély, az intenzívitás és más fontosabb emberi érzés, ami a külsőségeken meglátszik.

1241416447-user-imageair_master_028air_master_029air_master_018air_master_014

Tudom azt írtam, hogy nem annyira komoly az anime, mert csak egy dologról szól, de mindezek mellett lesz részünk olyan pillanatokban amikor elérzékenyülhetünk, mérgesek lehetünk,  vagy csak együttérezhetünk valamelyik személlyel.

Nem tudom mennyiben tér el a mangától, vagy hogy eltér -e egyáltalán, amit biztosan tudok, az az hogy nincs befejezve. Ellenben nincs is félbehagyva, úgy van vége mint sok más sorozat esetében amikor, innen indul hősünk igazi útja érzés költözik az emberbe. Nem alaptalanul van így, valószinűleg a nézettségnek köszönhető, hogy nem készült több rész.

De ennek is több oldala van. Nekünk animefanoknak akik nem Japánban élünk, célunk minnél több animet megnézni, mert itt hiánycikk. De odaát ahol naponta készülnek újak, moziba kerülnek, mangák születnek és live-action mozik, nem néznek meg sok-sok mindent, mert megtehetik. Ponosan ezért egy adott mű elterjedését meghatározza a nézők reakciója és mivel ott Dunát lehet rekeszteni az ehhez hasonló sorozatokból, nem kötelező újra és újra megnézniük ugyanazt a történetet.

Egy szó mint száz, szerintem nem azért kapott ennyi epizódot mert nem jó, hanem mert nekik néha unalmas már az ilyesmi, lévén nagy kultúrája és hatalmas fejlődö ,kiterjedt piaca van, tehát anyagilag fontos tudni, mit néznek sokan, ill. kevesen. – Lásd nálunk a Terminátor sorozatot is levették a műsorról.

Összegzés : Ha arra vágysz, hogy a napi robotból kikapcsolj és szórakozz végre egy kicsit, akkor biztosan tetszeni fog. MAL 7 pont.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s