Nagyító alatt : Asu no Yoichi

Cover-169

Karasuma Yoichi az Ukiha Isteni Szél Stílus “örököse” és gyakorlója, apja tanácsára otthagyja a hegyeket, ahol eddig életét – tizenhét év – töltötte, hogy a városban tovább erősödhessen és fejlődhessen.

Egy családhoz küldi, az Ikaruga dojohoz, amely szintén ezt a harcművészeti stílust képviseli. A család négy lányból áll.

  • Ibuki :  a legidősebb, ő a családfő, szigorú de igazságos, viszont bedurvul, ha ideges lesz
  • Ayame : visszahúzódó, szégyenlős, és nővére miatt kisebbségi érzése is van, nem csak gondolati síkon
  • Chihaya : okos, megfontolt és egy mangaka, ez mindent elárul róla, imád adatot gyűjteni műveihez
  • Kagome : a legkisebb, aranyos félénk kis teremtés, de csak elsőre, több bátorság sorult belé, mint azt bárki hinné.

Melléjük kerül, ingyenélőként Yoichi, aki nem csak otthon boldogítja őket, hanem az iskolában is. Ennek hála meg is indulnak a pletykák rendesen, aminek hála, Wa-san az iskola és a környék legrettegettebb diákja, kipécézi magának, mert szerelmes Ibuki-ba. Azonban iskolán kívül is egyre többen vadásznak Yoichira, egyelőre még nem tudni miért.

20090118002

Műfaját tekintve romantikus vigjáték, sok harccal, ecchi beütéssel, fanszer- vízzel, nagyon kevés drámával és egy idióta történettel.

A szereplőket elnézve, ez igaz is, hiszen rengeteg nem éppen épelmélyű ember gyűlík össze, mindkét oldalon. Ehhez jön még, a megjelenésük is, ami maga már egy röhej. Úgyhogy a karaketerek jól összegyúrták.

Ez valószínűleg így is lett elképzelve már a mangában is, amit MinamotoYuu rajzolt, valamint írt is. 2006-ban kezdte el publikálni és nagy szerencsénkre, még ma is készülnek az új részek. Ellenben az AIC stúdió gondozásában megjelent animével, ami csak 12 részes, legalábbis eddíg, én remélem hogy még folytatják, mert több kérdés nyitva maradt.

maidMost jöjjön, a megvalósítás, vadonat új animehez méltó a hangzás, a zajok, zörejek, harcok alatti effektek, vagy éppen Yoichi megbüntetésének hangja, minden a helyén van.

Ugyanez a helyzet a szinkron terén is, kiváló munkát végeztek,Okamoto Nobuhiko (Yoichi),Nakai Kazuya (Washizu),Tamura Yukari (Chihaya) és még sorolhatnám, a lényeg mindannyian kellően beleélték magukat és ez hatalmasat dob a hangulaton.

Egy ecchi-nél ( végülis bármi van benne ez akkor is az ), annyira nem fontos a mindent felül múló zene, így itt is éppen annyira van benne, hogy vigye a cselekményt, de fontosabb szerep nem jut neki. Az op viszont nagyon bejött. Ebbe és a  karakteralbumokba itt belehalgathattok amúgy.

Mint mondtam ecchi.

failurewb3

Grafika, a szereplőknél, háttereknél, mozgásoknál, mindenhol király. A szépsége inkább a drámai részeknél operál. A humorosabb – mert abból aztán van bőven – részeknél, inkább oldottabb, vidámabb ábrázolás a jellemző. A chibis részek, pedíg felülmúlhatatlanul viccesek. Egy 2009-es animenek bőven megfelel, senki ne várjon egetverően fantasztikus látványt, de egy ilyen stílusu sorozathoz, ami van  az perfektűl passzol is.

asu1-1asu-no-yoichiasunoyoichiepisode3asunoyoichiepisode6vlcsnap-00170asunoyoichiepisode8asu11Asu_no_Yoichi_-2

Összesítve : Na ilyen egy jó kis vígjáték, minden megvan benne, ami kell. Csak annyira komoly, amennyire kell és persze később kiderül, hogy még annyira se, MAL 8 pont.

ÉS még egy kis ízelítő mellé

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s