Zenéjét szerezte : Kajiura Yuki

517362-177154_large

A művésznő 1965 augusztus 6.-án született Tokióban. Első szerzeményét – egy búcsúdalt nagymamájának – 7 évesen írta meg.

Apja munkája miatt 1972-ig Nyugat-Németországban élt, egészen középiskolás  éveiig. Érettségi után, immár Tokióban rendszerszervező programozóként kezdett el dolgozni, de 1992-ben abbahagyta és innentől csak a zenére koncentrált. Júliusban debütált a See-Sawnevű együttesben. Kétév múlva a banda feloszlott 6 maxi és kétalbum után.

2001-ben ő és Chiaki Ishikawa ismét létrehozták a bandát, ezzel egyidőben megkapta élete első nagyobb munkáját a Bee Train stúdió készítette és Koichi Mashimo rendezte Noir személyében. A kritikusok el voltak ragadtatva az OST-tól, ahogy a szintetizátor, az opera és a franciás dallamok vegyültek egymással. A sikernek köszönhetően Mashimo, több másik alkotásába is bevette a nőt ( ill a See-Saw-t).Többek között a 2002-ben elkészített .hack//SIGN – ba is. Ennek a sikere még elsöprőbb lett, a soundtrackből több mint 300.000 példányt adtak el. Ekkor találkozott Emily Bindiger-rel, akinek a csodálatos vokálja elvarázsolta és több projectjében is segített neki.

A Mobil Suit Gundam Seed endingje után, a See-Saw kiadta első albumát újraalakulásuk óta Dream Field címmel, ami nagyot robbant, mindjárt több mint 100.000 példányt értékesítettek belőle. Ugyanebben az évben jelentkezett első szóló albumával is ami a Fiction volt.

Szólóistaként megalapította a FictionJunction-t, melynek tagjai:Kato Asuka, Oda Kaori, Keiko Kubota,Yuuka Nanri és segítőként  Yuriko Kaida is beszállt. 2004-ben elkészítették ,  a Mashimo által készített Madlax anime openingjét és endingjét is. Nem mellesleg az egész sorozat zenéjét is Yuki Kajiura szerezte.

2007-ben meghívott vendégként részt vett az Eminence Orchestra koncertjén Sydney-ben. Ami a,  A Night In Fantasia 2007 – Symphonic Anime Edition címmel került megrendezésre.

Folyamatosan késziti a legjobb aláfestő zenéket és betétdalokat, amiben segítségére vannak barátai akik mindíg mellette állnak.

További információt itt találtok róla

Diszkográfia:

Animation soundtracks

Animation Title Year of Release
Kimagure Orange Road 1996
Eat-Man 1997
Noir 2001
Aquarian Age 2002
.hack//SIGN 2002
.hack//Liminality 2002
Le Portrait de Petit Cossette 2004
Madlax 2004
My-HiME 2004
My-Otome 2005
Tsubasa Chronicle 2005
Elemental Gelade 2005
My-Otome Zwei 2006
Fist of the North Star True Saviour Legend 2007
El Cazador de la Bruja 2007
Tsubasa TOKYO REVELATIONS 2007-2008
Tsubasa Shunraiki 2009
Pandora Hearts 2009

Game soundtracks

Game Title Game Platform Year of Release Company
Double Cast
ダブルキャスト (Daburukyasuto)
PlayStation 1998 Sony Computer Entertainment
Meguri-aishite
めぐり愛して (Meguriaishite)
PlayStation 1999 SME
Blood: The Last Vampire PlayStation 2 2000 Sony Computer Entertainment
Xenosaga Episode II: Jenseits von Gut und Böse (Movie scenes) PlayStation 2 2004 Namco
Xenosaga Episode III: Also sprach Zarathustra PlayStation 2 2006 Namco

Movie soundtracks

Movie Title Year of Release Director
Tokyo-Kyodai 1995 Jun Ichikawa
RUBY FRUIT 1995 Takumi Kimiduka
Rainbow 1999 Naoto Kumazawa
Boogiepop and others 2000 Ryu Kaneda
MOON 2000 Takumi Kimiduka
Kara no Kyoukai movies 2007-2009 Ei Aoki, Takuya Nonaka & Mitsuru Oburai
Tsubasa: Tokyo Revelations 2008 Shunsuke Tada
Achilles and the Tortoise 2008 Takeshi Kitano

Musicals

Musical Title Year of Release
Sakura-Wars 1998
Fine 1998
FUNK-a-STEP 1998
FUNK-a-STEP II 1999
Christmas Juliette 1999-2000
High-School Revolution 2000
Christmas Juliette 2000
Shooting-Star Lullaby 2001
Love’s Labour’s Lost/SET 2002
Angel Gate 2006

Solo albums

Album Title Year of Release
Fiction 2003

Produced albums

(vocalist: Saeko Chiba)

Album Title Year of Release
melody 2003
everything 2004

See-Saw albums

(vocalist: Chiaki Ishikawa)

Album Title Year of Release
I have a dream 1993
See-Saw 1994
Dream Field 2003
Early Best 2003

Other involvements

Genre Project Involvement Year
Anime Mobile Suit Gundam Seed Closing Theme & Insert Songs 2002
Anime Chrono Crusade Closing Theme Song (Sayonara Solitaire) 2003
Game .hack//QUARANTINE Song Yasashii Yoake(also used in .hack//SIGN) 2003
Anime The World of Narue Closing Theme 2003
Anime Mobile Suit Gundam Seed Destiny Closing Theme & Insert Songs 2004
Anime .hack//Legend of the Twilight Closing Theme 2004
Anime Loveless Theme Song 2005
Anime Shōnen Onmyōji Opening Theme Song 2006
Anime Simoun Closing Theme Song 2006
Anime .hack//Roots Opening Theme Song 2006
Anime Bakumatsu Kikansetsu Irohanihoheto Opening Theme Song 2006
Anime My-Otome Zwei Ending Themes Songs 2-3 2007
Anime Baccano! Ending Theme Song 2007
Anime Amatsuki Ending Theme Song 2008
TV Drama Negima (Live Action) Ending Theme Song 2008
Anime Kuroshitsuji Ending Theme Song 2008
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s