Nagyító alatt : Hellsing

https://i1.wp.com/www.madman.com.au/wallpapers/hellsing_ova,_1_270_1280.jpg

Hirano Kouta 1997-ben egy olyan történetet alkotott meg, mely minden eddigi munkáinál nagyobb sikert ért el, és nem csak a híres mangakák közé került, hanem azon szerzők közé, akiknek műveiből animet is készítenek ezzel még nagyobb elismerést kivívva magának.

A mangát 1997-től egészen 2008 szeptemberéig 10 kötetig azaz 95 fejezetig rajzolta, és ez idő alatt nem csak egy animeadaptációt ért meg.  A japán tv 2001-től tűzte műsorára az első sorozatot amely 13 részen át tartotta lázban a nézőket. Azonban bármennyire is sikeres volt a történet, nem követte hűen a mangát, mert az anime gyorsabban haladt mint maga Hirano-san, így egy idő után filler (olyan események  amelyeket a manga nem tartalmaz) epizódok következtek,  és így a befejezés nem egyezett meg a mangáéval.

Ezt orvosolandó, valamint a még nagyobb profit reményében, 2006-ban elkezdtek kiadni egy OVA-t (kizárólag dvd-n vagy videón megjelenő anime) , ami részletgazdagabb volt, ezáltal naturálisabb és hűebb a valódi sztorihoz, így ez nem került tv-be. A sorozat a tervek szerint 9 részes lesz, jelenleg is készül.

Történet :

Létezik egy szervezet melynek neve Hellsing Intézet. Az igazgatója Sir Integra Wingates Hellsing, kinek feladata, hogy a vámpírokat és a szörnyeket Nagy Britannia határain belül elpusztítsa, és egyetlen felettese a korona. Azonban a Vatikánnak is van egy hasonló szervezete a 13. rend, az Iscariot, ők világméretű harcot folytatnak, csak Nagy Britanniára nem terjed ki a hatáskörük, ennek eredményeképpen a két szervezet nem jön ki jól egymással, mondhatjuk hogy gyűlölik egymást, de mindkettő tartja magát a határokhoz, így egyeztek meg. A Hellsing alapítója Abraham Van Hellsing jóvoltából az intézet tulajdonában van a legerősebb vámpírnak Alucardnak, aki Integra minden parancsát teljesíti. A feltéten engedelmességet azonban, csak a mindenkori Hellsing örökösnek adja meg. A természetfeletti erején és különleges képességein kívül Alucard segítségére van a harcban két pisztolya Casull és Jackal. Az Intézet rendelkezik még egy vámpírral, aki az egyik küldetés során került a házba, a neve Seras Victoria.

A további történet később bontakozik ki, komolyabb és erőszakosabb lesz mint a kezdet, ugyanakkor lebilincselőbb is. Több szereplő is feltűnik, de még a kisebb mellékszerepekben is igazi egyéniségek vannak.

A manga rajzolása minden csak nem szokványos, ettől eltérően az animek a hagyományosabb és gyakrabban használt karakterábrázolásnál maradtak.

Az anime rajzolása megfelel a 2001-es szintvonalnak, egyáltalán nem ronda, de nem is gyönyörű, viszont kellemes a szemnek.

A hangok és effektek nagyjából rendben vannak, a szinkron azonban kíváló, mint mindig. Nakato Jouji tökéletes Alucard szerepében és Sakakibara Yoshiko Integral-ként is tökéletes, a kellemesen mély hangja nagyon hozza a karaktert. De Walter és Anderson hangja is nagyon rendben van.

A zene kellemesen bizsergeti a fület, a jazz, rock és swing váltakozása, ünnep a hallgatónak.
Yasushi Ishii egy minden ízében hangulatos és remek zenét szerzett.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s